mRNS vakcinák: a magyar virológus elmondta, mit tesznek az immunrendszerrel

Betegségek
2021. szeptember 16. 10:14

Kemenesi Gábor A Coviddal és az oltásokkal kapcsolatos tévhitekre reagált.

"A jelenlegi oltóanyagok fejlesztése pontosan ugyanúgy zajlik, mint bármely gyógyszerkészítményé. Sőt, a klinikai vizsgálatokba bevont emberek száma a szokásos sokszorosa a COVID-19 vakcinák esetében” – mondta el Kemenesi Gábor, virológus a WMN.hu-nak.

Kemenesi leírta, hogy az új koronavírust a szervezetünknek meg kell ismernie és "kitanulnia", hogy kifejlessze az ellenálló képességét vele szemben. Ezt a védelmet pedig a vakcinákkal érhetjük el. Hozzátette, hogy az mRNS vakcinák nem tartalmaznak természetellenes anyagokat, ugyanis az mRNS-ből eleve minden pillanatban ezermilliárdnyi van a testünkben, ugyanis a szervezet legalapvetőbb működésének pillérei. Hozzátette, hogy ugyanez a helyzet a lipidcseppecskékre is, amelyek a vakcina csomagolóanyagát jelentik.

a vakcinában a vírus „esszenciáját”, legfontosabb részét mutatjuk csupán be az immunrendszernek, így nem a teljes fegyverzettel támadó vírust kell legyőznie, és közben megtanulnia, hanem „ki kell olvasni” a vakcinából a védelemhez szükséges információt.

Johnson and Johnson: ennyi az esélye a vérrögökre a Janssen után - olvasson tovább

Azt a tévhitet is eloszlatta, miszerint az oltás gyengítené az immunrendszert:

Ez egy gyakori tévhit, valószínűleg az oltási reakciók (például láz, fejfájás, hidegrázás) jellege téveszti meg az embereket. Ezek a tünetek egyszerűen csak az immunrendszerünk működését jelzik, nem pedig gyengeségét vagy gyengülését.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# kemenesi gábor# mrns# oltás# pfizer

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk