Szlávik: egyre nő az intenzíven ápoltak száma, már novemberben tetőzhet a negyedik hullám

Betegségek
2021. október 26. 11:29

Az főorvos szerint egyre nő a kórházba kerülő koronavírus fertőzöttek száma.

Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma, de kevesebben vannak, mint az előző év azonos időszakában - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Szlávik János elmondta, a koronavírus delta variánsa sokkal fertőzőbb, mint az eddigi változatok, ezért nehéz megjósolni, hogy miként alakul majd a járvány. Feltételezése szerint novemberre vagy decemberre érheti el a csúcsot a negyedik hullám.

Hangsúlyozta, most az oltás azért is fontos, mert, aki azt megkapta, sokkal kisebb valószínűséggel adja tovább a fertőzést. Ráadásul az oltással - 80-90 százalékban - meg lehet akadályozni a betegség súlyos lefolyását - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy szükség lesz-e Magyarországon újabb óvintézkedések bevezetésére, azt válaszolta:

egészen biztos, hogy valamit tenni kell.

Úgy folytatta, a járványügyi adatokból kiindulva, ha a pandémia tovább súlyosbodik, akkor valamit csinálni kell, ahogy Európa több más országában tették.

Olvasson tovább! Koronavírus és influenza elleni oltás: erre figyeljen ha mindkettőt beadatja

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# Szlávik János# koronavírus# intenzív osztály# negyedik hullám

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk