Ezeket látta már?

A japánok legnagyobb elismerésében részesült Karikó Katalin

Karikó Katalin, mRNS, vakcina, díj, tudományos elismerés

Még januárban derült ki, hogy Karikó Katalin és kutatótársa, Drew Weissmann vehetik át a császári elismerést. A díj átadására most került sor.

Az elismerést azon kutatók és tudósok kaphatják meg, akik az emberiség békéjének és jólétének ügyét előmozdítják. A professzor személyesen Tokióban vette át a díjat.

Karikó Katalin az első magyar, aki 15 prominens tudós véleménye alapján a japán császárság legrangosabb elismerésében részesült. Szeged alumnájáról már korábban kiderült, nem a reflektorfényben, hanem sokkal inkább kísérleteinek helyszínén, a laboratóriumokban érzi otthonosan magát.

Az átadón Naruhito császár és Maszako császárné is megjelent, előbbi külön köszöntőt is mondott, amiben kitért a magyar díjazott munkásságára.

Pfizer oltás: ezért hatásos az mRNS vakcina - Karikó Katalin előadása

Mint azt Karikó Katalin elmondta, számára nem az a fontos, hogy felismerjék, hanem, hogy a munkája hasznosnak bizonyuljon.

A kutató elmnodása szerint minden egyes alkalmat megragad arra, hogy előre tekintve bizakodásának adjon hangot remélve, hogy egyre több nő kap vezető szerepet a világban folyó kutatómunkákban. Titokban abban is reménykedik továbbá, hogy a munkássága inspirációként szolgál a gyermekek számára, akik kedvet és bátorságot éreznek a kutatói pályához.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához