Ezeket látta már?

Borzasztóak a román adatok - meghosszabbították a veszélyhelyzetet

koronavírus, vészhelyzet, Románia, fertőzöttek

Romániában egy héten belül megnégyszereződött a koronavírus-fertőzöttek száma, csütörtökön a kormány a járványügyi korlátozások szigorításáról döntött.

A román kabinet január 8-tól kezdődően újabb 30 napra meghosszabbította a tavaly május óta folyamatosan érvényben lévő veszélyhelyzetet, ismét kötelezővé téve az egészségügyi védőmaszkok viselését a nyílt és zárt közterületeken.

Az intézkedés alól csak

  • az ötévesnél kisebb gyermekek,
  • a munkahelyen egyedül tartózkodó alkalmazottak,
  • illetve a nehéz fizikai munkát végzők,
  • a sportolók,
  • a közönség előtt beszélő szónokok,
  • az egyházi szertartásokon részt vevő papok
  • és a televízióműsorok szereplői kapnak felmentést, ha megtartják a biztonságos távolságot.    

A textilből és műanyagból készült maszkokat már nem fogadják el, kizárólag a sebészeti maszkok vagy az FFP-2-es szűrővel ellátott, orrot és szájat eltakaró, légzésvédő maszkok használatát engedélyezik.

A bukaresti kormány közleménye szerint a kulturális és sportrendezvényeken a termek (sportcsarnokok, színházak, mozik, rendezvénytermek) befogadóképességének legfeljebb 30 százalékát kihasználva gyűlhetnek össze a védettségi igazolvánnyal rendelkező résztvevők, ha az adott településen a fertőzési ráta az utóbbi két hétben meghaladta a lakosság egy ezrelékét.

Ennél engedékenyebb a szabályozás a vendéglátóhelyek esetében, amelyek egyezrelékes fertőzési ráta felett is kapacitásuk felét kihasználva üzemelhetnek mindaddig, amíg a fertőzések üteme az adott településen nem éri el a három ezreléket. Ezen küszöbérték felett is nyitva maradhatnak, ha a vendégek száma nem haladja meg a terem befogadóképességének 30 százalékát.

Romániában gyorsabban terjed a járvány, mint valaha - kattintson!

A bukaresti kormány azt ajánlja az intézményeknek és magáncégeknek, hogy térjenek át a távmunkára, ahol pedig a tevékenység jellege ezt nem teszi lehetővé, vezessenek be lépcsőzetes munkakezdést, ezáltal járulva hozzá a zsúfoltság csökkentéséhez a közszállítási járműveken.

Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár azzal indokolta a szigorítást, hogy az omikron variáns terjedése miatt Romániában ugrásszerűen nő, egy héten belül megnégyszereződött, csütörtökön hatezer fölé emelkedett a fertőzöttek száma. Az államtitkár szerint az új vírusmutáns sokkal gyorsabban átterjed egyik emberről a másikra, ezért a védekezésben kulcsfontosságú a megfelelő védőmaszkok használata, a távolságtartási szabályok betartása.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) csütörtöki jelentése szerint az utóbbi 24 órában 6018 új fertőzöttet regisztráltak Romániában, ami több mint négyszerese az utóbbi két hét átlagának. A héten a fertőzöttek száma minden korábbinál gyorsabb ütemben, naponta több mint 20 százalékkal emelkedett, az utóbbi hét napon pedig több mint háromszor annyi (20 644) fertőzöttet regisztráltak, mint az előző héten (6142).

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához