ELTE fizikus: a negyedik hullám veszélyes lesz, az ötödik már gyengébb

koronavírus, covid-19, negyedik hullám, ötödik hullám

Vattay Gábor és az általa vezetett ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék csapata tavaly elég pontosan megjósolta, hogy mikor cseng le egy-egy hullám és várhatóan hányan halnak meg. Most elmondta, hogy modelljük szerint ősszel mire számíthatunk.

Vattay már az első hullám allatt felfigyelt bizonyos matematikai törvényszerűségekre a koronavírus viselkedését elnézve. Kutatótársaival először a kínai adatokban fedezett fel egy szabályszerűséget, és ugyanez később feltűnt az olaszországiakban is.

Negyedik hullám: ezért vannak veszélyben az oltatlan idősek. Kattintson tovább

Ezt követve meg lehetett mondani nagyjából dátumra, hogy hova tart a járvány, meddig nő a halálozás, mekkora lesz az adott hullámban az emberi illetve a gazdasági veszteség.

Az eddigi koronavírus hullámokban bevállt a modell

Módszerük olyan jól működik, hogy könnyen meg tudják mondani, hogy ha egy adott helyzetben lezárják az országot, mi történik, vagy mi lesz akkor, ha a lezárás elmarad.

A második hullámnál például a modelljük pontosan megmutatta, hogy az iskolai őszi szünet után hirtelen megállt a halálozásszám-emelkedés, azaz egyértelmű összefüggés van az iskolabezárás és a fertőzés terjedése között.

Azt is ki tudták számolni, hogy ha húsvétkor nem lett volna korlátozásenyhítés, akkor hetekkel hamarabb véget ér az első hullám.

A modell szerint erre számíthatunk

Nagyjából két hónap is eltelhet úgy az oltás miatt, hogy ugyan sok esetet észlelünk, de alig halnak majd meg emberek.

– mondta a Népszavának Vattay Gábor, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszékének vezetője.

Hozzátette: az esetszámok sokkal magasabbra lesznek "engedve", mert nem halnak majd az emberek. Azt fogjuk tapasztalni, hogy a vírus terjed, de súlyos eset kevés van. Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy prüszkölnek, köhögnek, lázasodni fognak az emberek.

Delta variáns vagy allergia? Így különböztetheti meg

Amikor pedig olyan nagy lesz az esetszám, hogy túlslyba kerül azoknak az időseknek a száma, akik immunrendszere az oltással együtt sem bírja fölvenni a küzdelmet a vírus ellen, mert lépten-nyomon találkozik a tüsszögőkkel, köhögőkkel, akkor újra felveszi a halálozás a korábbi tempót - mondta el a kutató.

Vattay kertelés nélkül elmondta azt is, hogy ez mivel jár:

Megint meghalhat akár annyi ember is, mint az előző hullámokban, azaz 10-15 ezer.

Hozzátette, hogy hozzájuk képest arányaiban sokkal több olyan ember lesz, aki megbetegszik de viszonylag gyorsan meggyógyul.

Ez is érdekelheti:

Forrás: népszava