Ezeket látta már?

Ez a helyzet a balassagyarmati kórházban - a polgármester beszámolója szerint

covid, koronavírus, intenzív, kórház, magyarország

Balassagyarmat polgármestere részletes tájékoztatást ad a város fertőzöttjeiről és a kórházban ápoltakról.

Habár országos szinten részletes adatok nincsenek, azt tudni lehet, hogy összeségében idén kevesebben szorulnak kórházi kezelésre, és lélegeztetőgépre, mint tavaly. Azt sem tudni, hogy a kezeltek közül hányan oltottak. A 444.hu számolt be Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere közösségi oldaláról, ahol folyamatosan oszt meg adatokat a várost érintő járványügyi adatokról.

Egy korábbi posztjából kiderül, hogy a kórházba kerülők nagy része oltatlan, vagy fél évnél korábban kapta meg az oltását. Ez alapján kérte a lakosságot, hogy aki július előtt kapta meg a második oltását, konzultáljon a háziorvosával, és feltétlen vegye fel a harmadik oltást, különösen akkor, ha veszélyeztetett, mert idős vagy krónikus beteg.

Rossz hír, hogy a betegek/fertőzöttek negyede/ötöde (változó arányban) már megkapta a két oltását, igaz május előtt. Vagyis ebből az következik, hogy a krónikus betegek illetve a veszélyeztetett korosztály tekintetében 4-5 hónap elteltével szükség van a 3. oltás beadására. Kérem, aki veszélyeztetett, és június előtt kapta meg a második oltását (vagy az egydózisú Janssent), hogy konzultálva háziorvosával, mindenféleképpen vegye fel a harmadik oltást! A betegek/fertőzöttek döntő többsége oltatlan, ezért az oltás mindenféleképp hatékony védekezés. A kórházi protokoll szerint 20-25 covid-ágyszám esetén lesz szükség szigorításokra (osztály költöztetések, látogatási tilalom stb.), jelenleg ezekre még nincs szükség.

Azt is kérte, hogy aki felső légúti, lázas betegségben szenved több napja, azonnal forduljon orvoshoz, és mindenféleképpen teszteltesse magát, mert az elhanyagolt, nem megfelelően kezelt covid-betegség oltottság esetén is lehet halálos. A polgármester ezt írta a kórházi helyzetről:

"A kórházban már 54 koronavírus fertőzött Nógrád megyei beteg fekszik a normál, és 11 covid fertőzött az intenzív osztályon (összesen 6 beteg balassagyarmati). Emiatt megkezdődött a covid részlegek bővítése is. Egy hete még fele ennyi kórházi beteg volt!"

Olvasson tovább! Vesebetegek oltása: ezt tudnia kell a koronavírus elleni vakcinákról!

A címlapfotó illusztráció.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához