Ezeket látta már?

Friss koronavírus hírek ma

Koronavírus: a gyerekek hamarabb újrafertőződhetnek

önsértő gyerekek, figyelemzavaros, feszültség, frusztráció, szorongás, depresszió, gyerek

A felnőttekhez képest a gyerekek kisebb valószínűséggel termelnek antitesteket a covid ellen, így könnyeben újrafertőződhetnek.

Egy kislétszámú ausztrál tanulmány jelent meg a Nature folyóiratban, ami alapján habár a gyerekek koronavírusra adott immunválasza erősebb, könnyebben elkaphatják újra a covidot. Ennek eredményeképpen emiatt az immunitás erősségét is vizsgálták.

A JAMA Network Openben közzétett tanulmányban átlagosan négyéves gyermeket és 51, átlagosan 37 éves felnőttet vizsgált. A vizsgálatban olyan enyhe tünetesek, vagy teljesen tünetmentes betegek vettek részt, akik 2020. 05.10. -2020.10.28. között fertőződtek meg.

Az orr- és torokkenetekből a kutatók megmérték a covid RNS-szintjét, a vérmintákból pedig az IgG antitesteket ellenőrizték. ezek alapján úgy találták, hogy habár a vírusterhelés hasonló volt, a gyerekek erősebb veleszületett immunválasza miatt kevesebb antitestet termeltek mint a felnőttek. Vagyis a szervezetük gyorsabban eltávolítja a vírust, ezáltal már nem váltódik ki az antitesteket termelő adaptív válasz.

A WHO elhalasztja a Szputnyik értékelését

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához