Ezeket látta már?

Long covid: még most is sokakat érint az ólmos fáradtság

fáradt, covid, koronavírus, long covid

Ez a fáradtság olyan mértékű, hogy nem egyszer munkaképtelenséget okoz.

Dobson Szabolcs, gyógyszerengedélyeztetési szakértő írt egy friss kutatásról, ami a long-covidot vizsgálta:

"Németországban az egykori fertőzöttek 5-10%-a szenved hosszú Covid szindrómában, ami esetenként munkaképtelenséget okoz. Kérdés időnként, hogy mennyi az olyan eset, ami valóban ilyen, de a probléma valós. Engedélyezett és igazolt hatású gyógyszerek még nincsenek. A populizmus aggasztó jele, hogy az egészségügyi miniszter 100 millió eurót lenget be kutatásra (egy klinikai vizsgálat ennek több, mint a tízszerese), illetve azt ígérte, hogy engedélyezett javallatokon felül (off label) is lehet majd támogatott kezeléseket igénybe venni egy ajánlás alapján."

A szakértő kihangsúlyozza, hogy az olyan szerek mellett érdemes letennünk a voksunkat, amik kutatással megalapozottak.

Fáradtság és izomgyengeség a leggyakoribb panasz

Egy korábbi kutatásból kiderült, hogy 2 évvel a fertőzés után a betegek 55 százalékénak maradt legalább egy tünete. A legtöbben fáradtságról vagy izomgyengeségről számoltak be. Azok között a betegek között, akiket annak idején lélegeztetőgépre kapcsoltak, magas volt azoknak a száma, akik valamilyen tüdőkárosodással küzdöttek. A long covidban szenvedők kétharmadánál magas volt a gyulladást okozó fehérjék szintje.

A long covid tünetei

A hosszú covid tüneteinek listája rendkívül hosszú. Eddig több mint 200 tünetet társítottak a betegséghez. Többek között az alábbi panaszokat okozhatja:

  • légszomj
  • kognitív zavarok
  • izomfájdalom
  • depresszió
  • fáradtság
  • mellkasi fájdalom
  • tartós köhögés

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Megérkezett Eris, az új koronavírus variáns Magyarországra

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

koronavírus

Forrás: Egészségügyi szakirodalmi tallózó
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához