Ezeket látta már?

Oltás utáni láz: ezért nem szabad előre bevenni a lázcsillapítót

lázcsillapítás láz

A koronavírus elleni oltások egyik gyakori velejárója a láz. Mit vegyünk be, ha belázasodtunk és érdemes-e előre bevenni lázcsillapítót?

Ha már kialakult, acetilszalicilsav, ibuprofén, metamizol vagy paracetamol hatóanyagú is szer beve(t)hető a csillapítására. Azonban, az „előre bevett” lázcsillapító fölösleges, és nem árt tudni, hogy az akár a vakcina hatását is ronthatja.

Az eddigi tapasztalatok alapján körülbelül minden 3. Covid-19 elleni védőoltást kapott felnőttnél – oltási mellékhatásként – emelkedett testhőmérséklet vagy láz alakul ki. Noha átmeneti állapotról van szó, ami jellemzően az oltást követő első és második napon léphet fel, a lázas állapot lázcsillapító gyógyszer bevételét teheti szükségessé.

Nem szabad előre bevenni a lázcsillapítót!

Többen annyira tartanak a koronavírus vakcina okozta esetleges láztól, és attól, hogy a mellékhatások miatt ágyban maradásra kényszerülnek, és a munkából kiesnek, hogy a felvázolt „vészforgatókönyvnek” a megelőzésére már a védőoltás előtt pár órával bevesznek egy lázcsillapítót. Többszörösen is hibásan teszik.

Noha a Covid-19 elleni vakcinák kapcsán még nem áll rendelkezésre vizsgálati eredmény, más védőoltásokkal kapcsolatosan már felmerült a lehetősége annak, hogy a láz felfutásának a megelőzésére bevett lázcsillapító gyógyszer csökkentheti a kialakulóban lévő immunvédelmet. Tehát, vannak arra mutató jelek, hogy a vakcinával egy időben (oltás előtt vagy után közvetlenül) alkalmazott lázcsillapítók csökkenthetik a vakcina kiváltotta immunválasz kialakulását, kedvezőtlenül befolyásolhatják a vakcina hatását.

Továbbá, alapszabály, hogy lázcsillapítót nem megelőzési, hanem kezelési céllal szabad alkalmazni. Fölösleges terhelni a szervezetet lázcsillapítóval, ha nem is biztos, hogy ki fog alakulni a láz. Akkor sem késő lépni, és szükség esetén lázcsillapítót alkalmazni, ha már a normális testhőmérsékletnél többet mutat a lázmérő. A gyógyszertárakban kaphatók olyan – gyors hatásfellépésű - lázcsillapító készítmények, amiknek a hatása már a bevételt követően 30 perc elteltével érzékelhető.

Ebben az esetben már nem kell aggódni amiatt, hogy a kialakulóban lévő immunvédelem károsodik. Ismertek olyan vizsgálati eredmények, amik szerint a vakcináció után (nem Covid-19 elleni, hanem egyéb) 6 óra elteltével bevett lázcsillapító hatóanyag már nem hat kedvezőtlenül a kialakulóban lévő immunvédelemre. Vagyis, akkortól kezdve, amikor a védőoltás első mellékhatásai jelentkeznek, már biztonsággal alkalmazhatók a lázcsillapító gyógyszerek.

Lázcsillapítók széles palettája

A lázcsillapító hatóanyagú gyógyszerek vény nélkül kaphatók a gyógyszertárakban. Az acetilszalicilsav, az ibuprofén, a metamizol, illetve a paracetamol készítményei egyaránt alkalmazhatók lázcsillapítási célra,- elsősorban akkor, ha a lázmérő 38 °C-nál többet mutat, és az emelkedett testhőmérséklet rossz közérzettel, ízületi- és izomfájdalmakkal, fejfájással jár együtt. Érdemes tudni, hogy az említett lázcsillapító hatóanyagok mindegyike fájdalomcsillapító hatással is bír, és az acetilszalicilsavnál, illetve az ibuprofénnél gyulladáscsökkentő hatás is jelen van.

Ez is érdekelheti:

Bármelyik hatóanyagú lázcsillapító esetén követendő az előírásszerű adagolás, és tekintettel kell lenni arra, hogy bizonyos alapbetegségek esetén egyes hatóanyagok bevétele kerülendő.

Milyen lázcsillapítót érdemes bevennünk? Milyen lázcsillapítót érdemes bevennünk? Forrás: EgészségKalauz

Dr. Budai Marianna PhD.

szakgyógyszerész

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához