Omikron variáns: akár egy náthával is megúszhatjuk, ha megfertőződünk?

penész, allergia, köhögés, nátha

A koronavírus legújabb variánsától nem kell pánikolni a szakértők szerint - de az oltás továbbra is fontos.

A dél-afrikai fertőzöttek között eddig egyetlen esetben sem okozott súlyos megbetegedést a koronavírus minap azonosított új, omikron nevű változata – mondta vasárnap Angelique Coetzee, a dél-afrikai orvosszövetség elnöke.

Ahogy azt már előzőleg megírtuk, az orvos felfedezése éppen annak volt köszönhető, hogy a koronavírus teszten pozitív eredményt produkáló betegei enyhe és a delta variánsra jellemző tünetektől eltérő panaszokkal jelentkeztek.

Az orvos elmondta, hogy az omikron által fertőzöttek sem torokfájást, sem íz-és szagvesztést nem tapasztaltak, és nem is köhögnek, „legfeljebb kapar egy kicsit a torkuk”, helyette fáradtságra és ízületi fájdalmakra panaszkodtak.

Coetzee orvoskollégái is hasonló tapasztalatokról számoltak be, vagyis az eddigiek alapján elmondható, hogy az omikron enyhe tüneteket produkál, így a szakember szerint egyes országok radikális szigorításai (Angliában például a Dél-Afrikából érkezőknek karanténban kell lenniük 11 napig), nem feltétlen indokoltak. De hozzátette azt is, hogy többet majd 2 hét múlva tud mondani.

Más szakértők, például Andrew Pollard, az Oxfordi Egyetem vakcinafejlesztő részlegének vezetője, aki az AstraZeneca vakcina fejlesztését is irányította, a BBC rádiónak elmondta: nem tartja valószínűnek, hogy az omikron-variáns újra indítja a koronavírus-világjárványt.

Olvasson tovább! Súlyos Covid: egy új magyar kutatás szerint a védőoltások erős védelmet adnak

Elmondta, hogy a vakcinák a legtöbb variánssal szemben védenek, és ha mutálódik is a vírus, ahhoz hozzá lehet igazítani a vakcinákat nagyon rövid idő alatt.

James Naismith, az Oxfordi Egyetem világszerte elismert kutató biológiaprofesszora a BBC rádiónak elmondta, hogy az omikron az eddigiek alapján nem ad okot a pánikra:

Rossz hír, de nem jelenti azt, hogy itt a végítélet napja.

Forrás: EgészségKalauz