Ezeket látta már?

Friss koronavírus hírek ma

Ötödik hullám: ez az omikron legnagyobb veszélye, ami egész Magyarországot megviselheti

omikron, koronavírus, covid

Az omikron ijesztően más helyzetet teremthet Magyarországon, eltérőt attól, mint amit az ötödik hullám előtti időkben tapasztaltunk.

Azok a módszerek, védekezési stratégiák, amik eddig beváltak a korábbi koronavírus hullámok alatt, azok a mostani, ötödik hullám alatt már nem lesz elegendőkek. Az omikron egészen új helyzetet teremtett, ami nem hasonlítható ahhoz, amit tavaly, vagy előtte tapasztalhattunk.

Az omikron egészen új helyzetet teremtett az ötödik hullámban

Ezt mutatják az 5. hullám számai is, amit a múlt héttől datálhatunk, ami sokkal több új fertőzöttet hozhat - de az eddigi tapasztalatok alapján kevésbé súlyosakat, így a kórházak jó eséllyel bírni fogják a terhelést. A javarészt az omikron okozta ötödik hullám mégis megterhelő lehet az ország gazdasága számára, ugyanis százezrek eshetnek ki a munkából, lehetnek közlekedéssel kapcsolatos gondok (ha túl sok sofőr esik ki a munkából, és ezáltal az emberek egy része esetleg nem tud eljutni a munkahelyére), és hasonló okokból a logisztika is csorbát szenvedhet, és mindezek által akár az ellátási láncok is sérülhetnek.

Amíg eddig a kontaktkutatással valamennyire gátat lehetett szabni a koronavírus terjedésének, addig az omikron gyors terjedése miatt nincs esély a kontaktkutatásra, ezáltal a fertőzési láncok megszakítására, így sokkal nagyobb a hangsúly az egyének felelősség vállalásán (maszkviselés, távolságtartás, kézmosás, stb.)

Az omikronnal felértékelődött a 3. vakcina is, ugyanis az már most egyértelműen látható, hogy a kétszer oltottak védelmét áttörheti a koronavírus gyorsan terjedő variánsa.

Ezekre az új tényezőkre pedig másként is kell reagálnunk a Portfolio.hu cikke szerint:

Az előrejelzések és a külföldi országok példái alapján Magyarországon is új rekordot hozhat az ötödik hullám a fertőzöttek számának tekintetében. Egyes szakértők szerint több millió magyar kaphatja el az előttünk álló hetekben a fertőzést, aminek egy nagyon fontos, és az eddigiekhez képest új következménye is lehet: rengeteg munkavállaló esik ki több napra vagy hétre az állásából.

Oroszi Beatrix epidemiológus már korábban elmondta:

Nagyon rövid esetszám-duplázódási idő esetén gyors felfutású, magas, éles csúcsú járványhullám várható, ezért egyszerre sok ember hiányzásával kell majd számolni a munkahelyeken, iskolákban, hacsak az emberek nem kezdenek el időben még jobban védekezni az omikron fertőzés terjedése ellen.

A létfontosságú szektorok védelme most nagyon fontos lenne

A cikk kiemeli, hogy "Magyarországon egy 2012-es magyar törvény tíz szektort határoz meg létfontosságú intézményként: energia, közlekedés, agrárgazdaság, egészségügy, társadalombiztosítás, pénzügy, infokommunikációs technológiák, víz, honvédelem és közbiztonság-védelem. Ezek azok a szolgáltatások, eszközök, létesítmények és egyéb rendszerelemek, amelyek elengedhetetlenek a létfontosságú társadalmi feladatok ellátásához, és amelynek kiesése e feladatok folyamatos ellátásának hiánya miatt jelentős következményekkel járna. A külföldi példák ijesztőek:

Franciaországban a kórházi helyzet odáig romlott, hogy a hatóságok hozzájárultak, hogy a koronavírussal fertőzött egészségügyi dolgozóknak nem kell karanténba vonulniuk, hanem folytathatják a betegek ellátását annak érdekében, hogy enyhítsék a munkaerőhiányt.

Az USA-ban például pont a karácsonyi ünnepek alatti hatalmas igénybevétel idején törölték az amerikai légitársaságok járatainak százait, miután a személyzet megfertőzödött, vagy karanténba kellett vonulnia. De a világ más pontjaira is jellemző ez a helyzet. A járatok kiesése pedig közvetlen hatással van az utazási irodák működésére, vagyis a hólabda effektus már most megjelent a globális gazdaságban."

Magyarországon az egészségügyi dolgozók lebetegedése jelentené talán a legnagyobb problémát, aminek egy lehetséges negatív forgatókönyvét latolgatja a cikk:

"Ennek a kedvezőtlen egészségügyi forgatókönyvnek az egyik változata, amikor például a szállítói kapacitás ütközik új korlátokba. Vagyis csúnyán fogalmazva, az egészségügyi rendszer az állományi kihívásokat tudja kezelni (a kórházban ápoltakat ellátja), viszont leszűkül az áteresztő kapacitása, vagyis a flow típusú problémákat nem képes megoldani: ilyen például amikor hatalmas terhelés rakódik az alapellátó háziorvosokra, a járóbetegellátásra, vagy éppen a mentőszolgálatra."

Olvasson tovább! Így hatott ránk a Pfizer! Vakcinainfó - Az orvos válaszol

Mit lehet tenni, hogy ne a negatív forgatókönyvek valósuljanak meg?

Egyéni szinten, amit mi tehetünk, az az oltás felvétele - a gyerekeknek is -, gyorstesztek alkalmazása otthon, tünetek észlelése esetén nem megyünk közösségbe, maszkhasználat, kézmosás, távolságtartás.

Az egyéneken túl a vállalatokon is nagy a felelősség, és ők is tehetnek azért, hogy az omikron okozta 5. hullám ne legyen súlyos. Azaz a home office, ingyenes tesztelés biztosítása a dolgozóknak, kontaktkutatás vállalaton belül, a kritikus feladatok ellátására egy B-terv, maszkhasználat, és az oltás ösztönzése.

A hatóságok részéről a legfontosabb a gyors alkalmazkodóképesség a helyzethez, a vakcináció növelése, "akadálymentesítése", azaz például a regisztráció nélküli oltakozás biztosítása, a kritikus infrastruktúra működésének biztosítása, és a védettségi igazolvány előnyeinek növelése, valamint annak 3. oltáshoz kötése.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához