Ezeket látta már?

Pfizer: ezzel a 9 tünettel számolhat oltás után

pfizer vakcina mellékhatások

A Pfizer és az AstraZeneca oltások utáni mellékhatásait figyelte egy kutatás. Íme az eredmények, erre készüljön!

A Pfizer és az AstraZeneca oltásokkal kapcsolatban 627 383 ember önkéntes adatait hasonlították össze. Az önkénteseket az oltás beadásától számított 8 napon át figyelték. A brit kutatás szerint a Pfizer és az AstraZeneca oltóanyagok a legtöbb esetben csak fáradtságot, fejfájást okoznak, esetleg a szúrás helyén jelentkező fájdalmat. Ezek a problémák azonban általában egy-két napig tartanak – írta a BBC.

A beérkezett válaszok alapján a következők derültek ki:

  • a Pfizer oltását felvevők 70 százalékánál alakult ki bőrpír, duzzanat a szúrás helyén, míg az AstraZeneca esetében ezt valamivel kevesebb, 60 százalék tapasztalta.
  • Az AstraZenecával oltottaknál 34 százalék jelezte azt, hogy szisztémás, vagyis az egész testet érintő reakciót érzékel, a Pfizernél ugyanerre 14 százalék panaszkodott, a második adag után 22.
  • A kutatásban több mellékhatást jelentettek az 55 év alattiak és a nők, illetve azok, akik korábban koronavírusosak voltak, majd a betegségből felépülve felvették az oltást.

Pfizer oltás után: ne ijedjen meg, ha a 2. oltás jobban ledönti, erősebbek lehetnek a mellékhatások, de ez normális - kattintson

Pfizer vakcina beadása után ezek lehetnek az oltási reakciók:

  • fájdalom és duzzanat a beadás helyén,
  • fáradtságérzés,
  • fejfájás,
  • izomfájdalom,
  • ízületi fájdalom,
  • hidegrázás,
  • láz
  • esetleg bőrpirosodás az injekció beadásának helyén,
  • émelygés

Ritkán előfordulhat:

  • megnagyobbodott nyirokcsomók,
  • rossz közérzet,
  • végtagfájdalom,
  • álmatlanság,
  • viszketés az injekció beadási helyén.

Leszögezhető, hogy nincsen vakcina mellékhatás nélkül. A nagyszámú beadott koronavírus elleni védőoltásnak köszönhetően egyre inkább kirajzolódik a kép a különféle oltási mellékhatások gyakoriságáról, amik az mRNS-alapú oltások (Pfizer, Moderna) esetén a következők:

  • a beoltott személyek 64%-a feszülő érzést, 54%-a fájdalmat tapasztal az oltás helyén.
  • a beoltott személyek 53%-a fejfájásról, 52%-a levertségről, 44%-a betegségérzetről, 34%-a emelkedett testhőmérsékletről, 8 %-a lázról számol be. Ezek a mellékhatások azonban jellegükben enyhéknek és múlóknak tekinthetők.
  • a Pfizer/BioNTech oltóanyag esetében nagyjából az oltottak ötödénél alakul ki átmeneti láz.

Olvassa el ezt is!

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához