Ezeket látta már?

Sinopharm: a nyugdíjasok is Pfizert és ingyenes tesztet követelnek

kínai vakcina, sinopharm, oltás, who

A nyugdíjasok szervezete és egy a Facebookon szerveződő érdekvédelmi csoport is a kormányhoz fordult, mivel többségüknél a második Sinopharm oltás után sem termelődött megfelelő ellenanyag.

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) közleményében ismertette álláspontját, miszerint azoknak a nyugdíjasoknak, akiket Sinopharmmal oltottak, és a megfelelő vizsgálatok nem mutatnak ki védettséget a szervezetükben, a kormánynak biztosítania kell egy második, ám ezúttal az EMA által jóváhagyott oltóanyagot. A nyugdíjas szervezet azt is elvárja, hogy a 60 évnél idősebbek ingyen végeztethessék el a védettségi tesztet.

A NYUSZET immunológus szakértői szerint is a 60 éven felülieket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinával kellett volna beoltani. Ennek ellenére sokan kínai, Sinopharmot kaptak, s többségük szervezetében a második oltás után sem mutattak ki védettséget a vizsgálatok - írja tegnapi közleményében a nyugdíjas szervezet.

A nyugdíjas szervezet szerint egyébként, ha a kormány azt akarja – jogosan –, hogy a beoltottak száma tovább növekedjen, akkor biztosítania kell a Pfizer utánpótlást, mert az emberek ebben a vakcinában bíznak a legjobban.

Az életnél nincs fontosabb!" - írta közleményében a NYUSZET.

A WHO sem ajánlja 60 év felettieknek a kínai, Sinopharm vakcinát - ezért!

Mások is elégedtlenek a Sinopharm vakcinával

Mindeközben a Facebookon szerveződött meg egy szintén a Sinopharm oltás utáni védettség kapcsán kialakult elégedetlenségnek hangot adó érdekvédelmi csoport. Ők több mint 110 érintett laborleletét összegyűjtve fordultak a kormányhoz és egyéb szervezetekhez, hogy ingyenes tesztelést és másik oltási sort kérjenek.

Az oltás utáni negatív ellenanyagszint felmérésére Petíció is indult, a kezdeményezéshez itt lehet csatlakozni.

Virológusok is támogatják a kéréseket

Rusvai Miklós a csoport kérését indokoltnak találja, és Duda Ernő is azt a választ küldte, hogy teljesen jogos a csoport követelése, "Önöket is megilleti a védelemhez, az egészséges élethez való jog". Szerinte a Sinopharm oltás a harmadik világ fiatal (többnyire sovány), krónikus betegségektől mentes, egészséges populációi számára készült és

érthetetlennek tartja, hogy nálunk miért használták a 60 év felettiek oltására.

Duda Ernő úgy érvel, hogy ellentétben a mRNS alapú, vektor-, vagy alegység vakcinákkal, ha a Sinopharm oltás után nincs ellenanyag termelés, akkor nem lehet bízni a sejtes immunitás meglétében sem.

"Mivel milliókat oltottak be a Sino vakcinával, bizonyára százezrek esetében igaz, hogy két oltás után sem védettek (ez egyébként a többi vakcina esetében is előfordul, de nem ilyen arányban)" - teszi hozzá.

Olvassa el ezt is!

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához