Ezeket látta már?

Sinopharm: primitív a kínai vakcina a magyar virológus szerint

kínai vakcina, sinopharm, oltás, who

Duda Ernő virológus professzor szerint nem indokolja semmi, hogy Magyarország gyártsa a Sinopharm vakcinát, helyette mRNS-t kellene.

A professzor Szijjártó Péter bejelentésére reagált így, ugyanis a külügyminiszer hétfőn Kínában jelentette be, hogy a jelenleg építés alatt álló Nemzeti Oltóanyaggyár képes lesz a koronavírus elleni kínai vakcina előállítására is. Elmondta, hogy Magyarország átveszi a Sinopharm teljes gyártási technológiáját.

Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa az RTL Klubnak adott interjújában reagált a bejelentésre, és elmondta, hogy szerinte a Sinopharm vakcinája kevésbé használható, primitívebb, mint az mRNS-oltások. A kínai helyett inkább az mRNS-vakcinákat kellene gyártanunk, ami más vírusok ellen is bevethető lenne. Emellett kiemelte, hogy a magyaroknak kiemelkedő szerepük van a legkorszerűbb vakcinák megalkotásában, így ezért sem érti, miért a kínait gyártjuk majd:

"A Pfizer/BioNTech vakcinájának fejlesztésében meghatározó szerepük volt magyar kutatóknak, Karikó Katalinnak és Pardi Norbertnek – emlékeztetett Duda.

Nem világos előttem, hogy miért nem a legkorszerűbb technológiát próbáljuk alkalmazni, különösen, ha ez magyarokhoz fűződik."

A kínai vakcinát a szakértő primitívnek nevezett az mRMS-technológiához képest. Szerinte az mRNS-alapú vakcinát kellene gyártanunk, amelyben meghatározó szerepe volt magyar kutatóknak, Karikó Katalinnak és Pardi Norbertnek. Az mRNS technológia a jövő, amely sok betegségre gyógyír lehet a szakértők szerint.

Az mRNS-vakcinák nemcsak a koronavírus, hanem más betegségek ellen is bevethetők, később a rák ellen és az autoimmun betegségek gyógyítására is. Gyorsan elő leget állítani őket, biztonságosak és nagy hatékonyságúak.

Ez is érdekelheti:

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához