Újra nyithatnak a gyógyfürdők márciustól - így lehet majd bemenni

Betegségek
2021. február 22. 17:26

Újra nyithatnak a gyógyfürdők, de szabályokhoz lesznek kötve a vendégek.

Több mint 200 dolgozóját oltatta be február 19-én a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt., hogy a hozzájuk tartozó fürdőkben újra megnyithassák az úgynevezett gyógyászati egységeket. Ezt azért tehették meg, mert a cég valamennyi dolgozója – így például a kasszás és a ruhatáros is – egészségügyi dolgozónak számít. - írja a Telex.

A Telex kérdésére a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy állásfoglalást kértek az NNK-tól, ami alapján - a jelenlegi tervek szerint - márciusban kinyithatnak a társaság kezelésében álló gyógyfürdők. Ez azért történhet meg, mert egészségügyi tevékenységnek minősül a szolgáltatásuk, és minden dolgozójuk egészségügyben dolgozónak tekintendő.

Azért, hogy vendég vendéget minél kisebb eséllyel fertőzzön meg, folyamatosan fertőtlenítek majd, és időpontot kell foglalni. Sőt, az is elképzelhető, hogy a vendégeket érkezéskor tesztelik.

A jelenlegi tervek szerint a gyógyászati egységek március 16-tól nyitnak.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Telex
# gyógyfürdő# koronavírus# nyitás# gyógykezelés

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk