Ezeket látta már?

Vakcina útlevél: ez a 4 oltás kap szabad utat az EU-ban

vakcinaútlevél, covid19 igazolvány, eu, unió, keleti vakcinák

Az orosz és a kínai vakcina nincs a listán. Úgy tűnik, hogy a keleti vakcinákkal nem lesz automatikus a mozgás az EU országaiban, azok elfogadásáról ugyanis majd a tagállamok dönthetnek. Ez áll legalábbis a 2021. április 29-én az Európai Parlament által elfogadott Covid19-igazolvánnyal kapcsolatos rendelet-tervezetben.

A tervezet még nem végleges, de ha nem lesz benne változtatás, akkor a keleti vakcinával oltottak szabad mozgása az EU-ban nem lesz akadálymentes.

Nem vakcinaútlevél, hanem Covid19-igazolvány

A képviselők egyetértettek, hogy a bizottsági javaslatban szereplő „digitális zöldigazolvány” helyett „Covid19-igazolványnak” nevezett okmány legfeljebb egy évig maradhat érvényben.

A digitálisan vagy papírformátumban kiállítható igazolványnak tanúsítania kellene, hogy tulajdonosát beoltották a koronavírus ellen, vagy hogy friss negatív teszteredménnyel rendelkezik, illetve már átesett koronavírus-fertőzésen. Azonban a Covid19-igazolványok nem működnek majd útiokmányként, és birtoklásuk nem válhat a szabad mozgáshoz fűződő jog gyakorlásának előfeltételévé, mondják a képviselők.

Az uniós állampolgárokra vonatkozó jogszabályjavaslatot 540 szavazattal, 119 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett, a nem uniós állampolgárokra vonatkozó jogszabályjavaslatot pedig 540 szavazattal, 80 ellenszavazat és 70 tartózkodás mellett hagyták jóvá. A szavazás szerdán zajlott, az eredményeket csütörtökön reggel jelentették be. Így most már a Parlament és a Tanács is készen áll a tárgyalások megkezdésére. Az a cél, hogy a nyári turistaszezon kezdete előtt megállapodásra jussanak a jogszabály végső formájáról.

További utazási korlátozások tiltása, ingyenes koronavírus-teszt

Az igazolványok birtokosainak ne kelljen további kötelező utazási korlátozásokra, például karanténra, önkéntes karanténra vagy tesztelésre számítaniuk, javasolja a Parlament. A képviselők hangsúlyozzák, hogy a tagállamoknak a be nem oltottak hátrányos megkülönböztetésének elkerülése céljából és gazdasági okokból „egyetemes, hozzáférhető, időben történő és ingyenes tesztelési lehetőségeket” kellene biztosítaniuk.

Továbbá, érdekes kitétel a 7-es pont:

(7) Mindazok esetében, akik már megkapták a védőoltást, [72 óránál] nem régebbi negatív NAAT-teszttel vagy [24 óránál] nem régebbi negatív antigén gyorsteszttel rendelkeznek, illetve akik szervezetében az elmúlt [6 hónapban] kimutatták a tüskefehérje ellen termelődött egyes antitestek jelenlétét, a jelenlegi orvosi ismeretek szerint jelentősen csökken a SARS-CoV-2 vírussal való megfertőződés kockázata. Nem szabad korlátozni azon személyek szabad mozgását, akik – például azért, mert védettek a SARS-CoV-2 vírussal szemben, és nem adhatják tovább azt – megalapozott tudományos bizonyítékok alapján nem jelentenek jelentős népegészségügyi kockázatot, mivel az ilyen korlátozások nem szükségesek a kitűzött cél eléréséhez.

Valamint:

(7a) Az igazolványok harmonizált használatának biztosítása érdekében e rendeletben meg kell határozni érvényességük időtartamát. Jelen pillanatban azonban még mindig nem egyértelmű, hogy a vakcinázás megakadályozza-e a Covid19 terjedését. Hasonlóképpen nincs elegendő bizonyíték arra vonatkozóan sem, hogy egy korábbi fertőzésből való felépülést követően mennyi ideig tart a szervezet tényleges védettsége a Covid19-cel szemben. Ezért lehetővé kell tenni az érvényesség időtartamának a technológiai és tudományos fejlődés alapján történő kiigazítását.

A tagállamok dönthetik el, hogy elfogadják-e a keleti vakcinákat

A Parlament azt is biztosítani szeretné, hogy az uniós igazolvány az uniós jogszabályok szerint bevezetett tagállami kezdeményezésekkel összhangban működjön. Vagyis:

A tagállamoknak abban az esetben kell elfogadniuk más tagállam által kiállított oltási igazolást, ha az oltóanyagot az Európai Gyógyszerügynökség már engedélyezte (jelenleg ilyen a Pfizer-BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen oltóanyag). Minden tagállam maga döntheti el, hogy olyan oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogad-e, amely legalább az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján szerepel - olvasható a vakcinautlevel.hu oldalon, ahol a Parlament sajtóközleményét idézték.

Adatvédelmi biztosítékok

Az igazolványokat és az azokon található elektronikus bélyegzőket a csalás és hamisítás elkerülése érdekében ellenőrizni kell. Azonban az igazolványokban szereplő személyes adatokat a célország nem őrizheti meg, és uniós szinten sem hoznak létre központi adatbázist. Az adatokat kezelő és befogadó szervek közintézmények lesznek, így az európaiak gyakorolhatják az általános adatvédelmi rendelet által biztosított jogaikat.

Világszinten elosztott, megfizethető oltás

A képviselők végül kiemelik, hogy a Covid19-oltóanyagokat nagy tömegben és megfizethető áron kell előállítani, és globálisan kell elosztani. Emellett komoly aggodalmat fogalmaznak meg azon problémák miatt, amelyet a termelési és szállítási ütemtervet be nem tartó vállalatok okoznak.

„A schengeni rendszer működésébe vetett bizalom visszaszerzése érdekében kell bevezetnünk a Covid19-igazolványokat, de közben folytatnunk kell a harcot a koronavírus-járvány ellen. A tagállamoknak a biztonság érdekében össze kell hangolniuk a lépéseiket és biztosítaniuk kell polgáraik számára a szabad mozgást az Unióban. Az ingyenes oltás és tesztelés lehetőségének mindenki számára elérhetőnek kell lennie. Az igazolvány elindulását követően a tagállamoknak nem lenne szabad újabb korlátozásokat bevezetniük” – mondta a szerdai vita után a jelentésért felelős képviselő, aki az Állampolgári Jogi Bizottság elnöke.

Az előterjesztés az Európai Bizottságtól érkezett, és a tanácsban már megegyeztek róla a tagállamok képviselői. Most a parlamentnek kell jóváhagynia, és ha ez elsőre sikerül, akkor akár júniusban érvénybe is léphet a rendelet.

A fent idézett tervezet teljes szövegét ide kattintva töltheti le.

Forrás: vakcinautlevel.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához