Ezeket látta már?

Szponzorált tartalom

A fogászati héj szerepe

A fogászati héj szerepe

A fogászati ​​héj egy olyan esztétikai fogpótlás, amely a fogak elülső részének eltakarására és a mosoly összképének javítására szolgál.

Az ilyen foghéj igazából egy vékony kerámia „lemez”, vagyis kerámia héj, amelyet a fogak külső oldalára rögzítenek, így minimális beavatkozással képes eltakarni a fogak természetes hiányosságait.

Megoldást jelenthet kisebb esztétikai hibák esetén, mint például a fog elszíneződése, törése vagy kopása. Ezenkívül a fogak közötti rések zárására és a fogak állásának formájának kisebb fokú módosítására is használják a szakemberek. Ilyen beavatkozást a legtöbb fogászat Budapest területén és vidéken is rutinszerűen végez.

A fogászati héjak különböző fajtái

A direkt és indirekt héjak közötti különbség lényegében annyi, hogy amíg a direkt héj a fogorvos által helyben elkészül az első látogatások alkalmával, addig az indirekt héj egy fogtechnikai laborban készül egy fogtechnikus által.

Ebből kifolyólag a direkt héj az első alkalommal felhelyezhető, ám az indirekt héj esetében két alkalom szükséges, egy a mintavételhez, egy pedig a felhelyezéshez. Ezenkívül anyagukban is eltér egymástól a kétfajta héjtípus.

kép2 [HiData  helvetic-clinicshu  egeszsegkalauzhu  20220308]  A mesterséges foghéj szerepe

Esztétikai szempontból az indirekt megoldás kelti a legtermészetesebb hatást. Bár a mintavételhez és a felhelyezéshez egynél több alkalomra van szükség, ez a technika jelentősen ellenállóbb a különböző környezeti hatásokkal szemben.

A direkt héj felhelyezéséhez bár egy alkalom elég – és kisebb költséggel jár -, később több professzionális beavatkozást igényel a karbantartása, ugyanis bizonyos időközönként ezeket a héjakat újra kell políroztatni.

A porcelán héj

A porcelán- vagy kerámia héj elsősorban az elülső fogakra használatos. Ebben az esetben vékony préskerámia héj készülhet a fogakra. Mint minden esztétikai fogászati ​​kezelés esetén, a tervezés és a beavatkozás megfelelő előkészítése ennél az eljárásnál is kiemelten fontos.

A zománc csiszolása/preparálása után lenyomat készül, melyet ideiglenes fogpótlás felhelyezése követ. A szín és forma pontos kiválasztását követően a porcelán héjat speciális ragasztóval rögzítik a fogra. A folyamat a fog polírozásával ér véget.

Ez a technológia kevesebb foganyag veszteséggel jár, mint a hagyományos koronák, mivel sokkal kevesebb foganyag vész el a csiszolás során: csak a fogak elülső részei kerülnek lecsiszolásra. Végeredményként a szín és forma esztétikai helyreállítás lehetséges.

Forrás: Helvetic Clincs
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához