Ezeket látta már?

Újabb 7,5 millió forint a gyermekegészségügynek

Gyógyvarázs

Korszerű műszerekkel gazdagodott a K&H gyógyvarázs területi pályázat 21 nyertes intézménye.

21 gyermekgyógyító intézmény – köztük kórházi osztályok, gyermekorvosi rendelők, védőnői szolgálatok és egy mentőállomás – kapott közel 7,5 millió forint értékben olyan, a kicsik egészségmegőrzéséhez és mindennapi gyógyításához szükséges eszközöket, mint a szemészeti vizsgálatoknál használt szemtükröző műszer vagy a digitális műszerek térhódításának jeleként igényelt, a vírusos és bakteriális betegségek megkülönböztetésére szolgáló CRP tesztelő készülék. A K&H gyógyvarázs területi pályázat nyerteseinek kiválasztásában a helyi közösségek is aktív szerepet vállaltak, hiszen az ő szavazataik alapján kerültek ki a nyertesek.

A K&H gyógyvarázs területi pályázatot harmadik alkalommal hirdette meg a pénzintézet azzal a céllal, hogy olyan orvosi eszközök beszerzését tegye lehetővé, amelyek, bár nem a legdrágábbak, hiányuk a mindennapi gyógyításban nagyon kritikus lehet. A műszerek mellett pedig olyan szolgáltatásokat is lehetett igényelni, amelyek a beteg gyermekek komfortérzetét javítják – hiszen ők is egészen más hangulatban várják egy mesefigurákkal feldíszített színes teremben a következő vizsgálatot, mint négy kopár fal között. Idén 45 intézmény pályázott, és közel minden második intézmény el is nyerte az igényelt eszközt. A nyertesek kiválasztásába a helyi lakosság is beleszólhatott, hiszen ők dönthettek arról, hogy melyik intézmény kapja az egyenként maximum bruttó 350 000 forintos támogatást. A K&H Csoport  a dombornyomott Mastercard kártyával történő 3000 forint feletti vásárlások után saját bevételeiből 1 forintot különített el erre a célra, így több mint 341 ezer vásárlási tranzakciónak köszönhetőek az elnyert összegek.

Így nézett ki a K&H gyógyvarázs díjátadója. Így nézett ki a K&H gyógyvarázs díjátadója. Forrás: K&H Bank és Biztosító

„A tény, hogy összesen több mint 80 000 voks érkezett az intézményekre bankfióki és online szavazásunkon, jól mutatja, hogy a helyi közösségek szívesen és aktívan részt vesznek a döntési folyamatban, hogy a környezetükben melyik gyermekgyógyító intézmény kaphasson támogatást. Tudjuk milyen fontos, hogy a beteg gyermekek a lehető legjobb feltételek mellett gyógyulhassanak, hogy minél hamarabb felépülve teljes életet tudjanak élni, ezért szerettük volna a pályázat segítségével betölteni azt az űrt, amelyet ezeknek a mindennapi gyógyászatban szükséges eszközöknek a hiánya okoz. Újdonsült nyerteseinkkel most tovább bővült a K&H gyógyvarázs program által támogatottak köre, hiszen a 21 nyertessel és a közel 7,5 millió forint értékű támogatással az elmúlt 16 évben összesen 460 alkalommal, 661 millió forint értékben támogattuk a gyermekegészségügyet” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

„Az Országos Mentőszolgálat 254 mentőállomásán mintegy 8000 bajtársunk teljesít szolgálatot. Évente 1,1 millió beteget látnak el, köztük mintegy 40 ezer gyermeken segítenek. A bajtársak fáradhatatlan munkáját nagyban megkönnyíti és a mentés sikerességét elősegíti, ha a legkorszerűbb műszerekkel végezhetik a dolgukat” – hangsúlyozta Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

A rohamtempóban előre törő digitalizáció az orvostudományt sem hagyja érintetlenül: egyre nagyobb szükség van korszerű műszerekre. Az intézmények többsége az évek óta leggyakrabban igényelt műszernek számító betegőrző monitort, illetve a véroxigénszint mérésére való gyermek pulzoximétert igényelte, de volt, aki a digitális műszerek térhódításának jeleként CRP tesztelő készülékre pályázott. Ez utóbbi egy olyan eszköz, amellyel a vérmintát elemezve egyetlen egyszerű teszt elvégzésével kideríthető, hogy vírusos vagy bakteriális eredetű megbetegedésről van szó. Így a háziorvosok könnyebben hozhatják meg okos döntéseiket a kezelést illetően, a gyermekek pedig a megfelelő ellátásnak köszönhetően hamarabb visszatérhetnek családjuk körébe és újra teljes életet élhetnek.

A 2018-19-es K&H gyógyvarázs területi pályázat nyertesei a következő intézmények

TelepülésIntézmény
KistarcsaPest Megyei Flór Ferenc Kórház
KiskunhalasKiskunhalasi Semmelweis Kórház
GyomaendrődVárosi Egészségügyi Intézmény Védőnői Szolgálat
DebrecenDebreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház
BudapestOrszágos Mentőszolgálat, Budapest II. Mentőállomás (Buda)
EgerMarkhot Ferenc Oktatóház és Rendelőintézet
MosonmagyaróvárKarolina Kórház Rendelőintézet
SiófokSiófoki Kórház-Rendelőintézet
AkasztóAkasztó Község Önkormányzata Védőnői Szolgálat
BudapestBéke Téri Gyermekrendelő
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
KomlóKomlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi Központ
BalassagyarmatDr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet
SzegedSzegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika
DunaújvárosSzent Pantaleon Kórház
SzolnokJász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
SzombathelyMarkusovszky Egyetemi Oktatókórház
EsztergomVaszary Kolos Kórház
BudapestÚjpesti Gyermekorvosi Rendelő
VeszprémCsolnoky Ferenc Kórház
ZalaegerszegKoraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány

A K&H gyógyvarázs programról

A K&H Csoport a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon az intézetek és szakembereik számára. A K&H gyógyvarázs program keretében 2004 óta közel 661 millió forint értékben, összesen 460 alkalommal kaptak műszereket a kórházak, mentőállomások és háziorvosi rendelők annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek.

A K&H Csoport a gyermekek testi gyógyulása mellett lelki egészségükhöz is hozzájárul. A 2013 óta működő K&H gyógyvarázs mesedoktorok program mára az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezésévé vált, melynek keretében bárki segítheti a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását. Az ország 48 kórházában várják személyesen az önkéntes meseolvasókat, de a K&H gyógyvarázs Youtube csatornáján keresztül videón is.

Ki oltassa be magát kanyaró ellen? Kattintson tovább!

Forrás: K&H Bank és Biztosító
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához