Ezeket látta már?

Csíkok a bőrön: striának tűnhet, pedig hormonbetegség is okozhatja

Csík bőr stria oka hormonbetegség

A legtöbbször pubertás korban, gyorsabb hízás és várandósság során szoktak megjelenni a vöröses, majd fehér színű csíkok. Előfordulhat azonban, hogy a livid striák egy hormonális betegségre, a Cushing-szindrómára is felhívják a figyelmet.

Mi az a Cushing-szindróma, és hogy lehet kezelni? Dr. Tar Attilát, a Budai Endokrinközpont gyermek és felnőtt endokrinológusát kérdeztük a témában.

Striák: zavaró csíkok a bőrön

A striák főleg a hason, a csípőn, a combon, illetve a fenéken megjelenő, kezdetben vöröses, majd fehér, gyöngyházfényű csíkok. Keletkezésük oka, hogy a feszességet adó kötőszöveti rostok a bőr hirtelen megnyúlása következtében elvesztik rugalmasságukat és elszakadnak.

Hogy kinél jelentkezik, az elsősorban egyéni hajlam kérdése, és rossz hír, hogy hiába a drogériákban kapható csodakrémek, ha egyszer már megjelentek, akkor teljesen eltüntetni őket már nem lehet. Igen gyakori elváltozás pubertáskorban, amikor a gyermek hirtelen növekedésnek indul, de ugyanúgy sújthatja azokat, akik nagyobb súlyfelesleget szedtek fel magukra (vagy szabadultak meg tőle), illetve a várandósság során is feltűnhetnek a zavaró csíkok.

A stria Cushing-szindrómára is utalhat

Bár a striák megjelenése legtöbbször ártalmatlan jelenség, maximum esztétikailag zavaró, ám előfordulhat, hogy egy hormonális betegségre, a Cushing-szindrómára hívja fel a figyelmet.

"A Cushing-szindróma a mellékvese-kéregben lévő kortizol nevű hormon túltermelődésével jár. Leginkább fiatal felnőtteknél kerül diagnosztizálásra, ám lényegében bármely életkorban előfordulhat. Hátterében a mellékvese-kéregben levő sejtek túlzott működése állhat, de az is előfordulhat, hogy más készteti fokozott munkára a mellékvesekérget, pl. agyalapi mirigy daganata. Ha ez okozza a problémát, úgy Cushing kórról beszélünk" - magyarázza dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek és felnőtt endokrinológusa.

A mellékvesekéreg hormon fokozza a kötőszöveti sejtek aktivitását, ami a fehérjék fokozott lebontását eredményezi. Így a kollagén és az elasztikus rostok megváltoznak és kialakulnak a livid striák.

A Cushing-szindróma (vagy kór) jelenlétére sokszor igen nehéz rájönni, mert gyakran tünetszegény, vagy a panaszokat másnak tudja be a beteg (vagy az orvos).

A Cushing-szindróma tünetei

  • alacsony testmagasság
  • túlsúly
  • livid striák
  • holdvilágos arc
  • zsírpúp
  • felnőtteknél a libidó hiánya
  • inzulinrezisztencia/diabetes
  • fáradékonyság, depresszió
  • ödéma
  • magas vérnyomás
  • vékony, sérülékeny bőr
  • fokozott szőrnövekedés
  • menstruációs panaszok

A Cushing-szindróma kezelése

A betegség kezeléséhez el kell dönteni vajon mi is eredményezi a mellékvesekéreg túlműködését. Amennyiben szteroid kúra, úgy annak abbahagyásával orvosolható a panasz, ám gyakoribb, amikor jó - vagy ritkább esetben - rosszindulatú daganat okozza a problémát. Erről CT/MRI vizsgálattal lehet megbizonyosodni, és ha beigazolódik, úgy műtétre van szükség. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy gyógyszeres terápia indokolt.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ezt lehet tenni a striák ellen!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#bőrprobléma

Forrás: Budai Endokrinközpont
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához