Hüvelyi géllel az AIDS ellen?

Betegségek
2010. május 20. 11:17
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Egy HIV-ellenes gyógyszer hatóanyagát tartalmazó hüvelyi gél alkalmazása csökkenteni látszik a fertőzés kockázatát HIV-negatív nőknél.

A következő hétvégén rendezik meg az amerikai Pittsburghben azt a nemzetközi konferenciát, amelyen ismertetik a dél-afrikai tanulmány előzetes eredményeit is. A tenofovir hatóanyagot tartalmazó hüvelyi gél kipróbálására kilencszáz, HIV-negatív dél-afrikai nő vállalkozott.

Salim Abdool Karim, a kutatás vezetője elmondta, hogy 1994 óta ez a kilencedik teszt, amelyben helyi védelmet ígérő szert próbálnak ki, és az előzetes eredményeket biztatónak tartja. A vizsgálatba bevont heteroszexuális nők az új gélt az aktus előtt is és után is alkalmazták.

Az Egyesült Államok Országos Egészségügyi Intézete (NIH) támogatja a próbák hamarosan kezdődő második szakaszát, amelyben immár több afrikai országban 5 ezer egészséges önkéntes nőt kérnek fel rá, hogy használják a tenofovir hatóanyagú hüvelyi gélt.

(Kommentár: röviden a tenofovir vírusellenes szerről. Ma már számos antiretroviralis szerrel rendelkezünk (ezek az AIDS ellen alkalmazott szerek), melyek egyik újabb származéka a tenofovir is. E szerek. mind az ún. reverz transzkriptáz enzim gátlásán keresztül hatnak, amely kulcsfontosságú a vírustermelésben. Elsősorban HIV-fertőzésben alkalmazzák a tenofovirt, de vizsgálták hepatitisz B-ben is. A helyi alkalmazás jó elképzelés, különösen preventív céllal. A szerk, Dr. Székely G.)

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# aids# fertőző betegség# terápia# vírusfertőzés

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk