Ezeket látta már?

Megkezdték a világ első szélütés utáni őssejtkezelését

Skót orvosok a ReNeuron biotechnológiai céggel együttműködve őssejtekkel kezeltek egy szélütésen átesett pácienst, aki elsőként részesül az úttörő terápiában.

A klinikai kipróbálás az első a világon, amelyben idegi őssejteket használtak szélütésen átesett embernél - közölték a szakemberek a keddi bejelentéskor. Mint a klinikai próbát vezető Keith Muir, a Glasgow-i Egyetem munkatársa elmondta, a páciensnél sikeres volt a sebészi eljárás, és már haza is bocsátották a kórházból.

Megkezdték a világ első szélütés utáni őssejtkezelését

A skót kutatásban nem embrionális őssejteket alkalmaztak, hanem magzatból származó őssejteket. Utóbbiaknak már nincs meg az a teljes körű átalakulási képességük, mint az embrióból származó őssejteknek.

Összesen 12 pácienst kezelnek majd a klinikai próbák folyamán a ReNeuron sejtterápiájával. Az eljárást a próbába bevont emberek az isémiás stroke (vérrög miatti érelzáródás) után 6-24 hónappal kapják, majd két éven át nyomon követik állapotukat.

Amerikai orvosok októberben kezdték meg az első klinikai teszteket egy gerincsérült páciensen, akit humán embrionális őssejtekkel kezeltek. Azt az eljárást a Geron biotechnológiai cég dolgozta ki. A klinikai tesztben az eljárás biztonságosságát kísérik figyelemmel, valamint azt, hogy a páciens mennyire hatékonyan nyeri vissza érzékelését és mozgásképességét.

Az amerikai klinikai teszt 1-es fázisába előreláthatóan tíz pácienst vonnak be összesen: súlyos sérülésüket azok megtörténtét követő 7-14 napon belül kell a Geron GRNOPC1 jelű készítményével kezelni. A kipróbálásban részt vevőket egy éven át követik nyomon.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához