Kancsal gyerekből - rövidlátó felnőtt?

Betegségek
2010. április 28. 11:42
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

A strabizmussal küzdő gyerekek – ismertebb nevükön: kancsalok - nagyobb valószínűséggel válnak rövidlátóvá felnőtt korukra, vélekednek egy új tanulmány szerzői.

Az amerikai szemészeti szakfolyóirat az American Journal of Ophthalmology hasábjain a Mayo Klinika kutatója, Dr. Brian Mohney és kollégái tették közzé legfrissebb eredményeiket a kancsalság felnőttkori szövődményeivel kapcsolatban.

A kutatók 135 minnesotai gyermek kórtörténetét vizsgálva azt állapították meg, hogy a strabizmus, azaz kancsalság egy bizonyos fajtája – az időszakos exotrópia, azaz a kifelé eltérő szemállás – esetén jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gyerekek felnőtt korukra rövidlátók lesznek. A kutatómunkához felhasznált adatok alapján a vizsgált személyek 91 %-a 20 éves korára rövidlátóvá vált – még azok is, akiknél egyébként a szemállás korrekcióját célzó műtétet is végrehajtottak.

Európában és a nyugati országokban, így Amerikában is a kancsalság leggyakoribb formája az ezotrópia, amikor az egyik, vagy mindkét szemgolyó befelé tér el a normális szemállástól, ugyanakkor az ázsiai országokban az exotrópia, vagyis a kifelé eltérő szemállás kétszer olyan gyakori – ez valószínűleg azt jelenti, hogy a világon ez a kancsalság legelterjedtebb formája.

A kutatók által vizsgált mintán a gyerekek 7 %-a már igen fiatalon, 5 éves korára a rövidlátás tüneteit produkálta, 46 %-uk esetében 10 éves korukra jelentkeztek a rövidlátókra jellemző szimptómák, és 91 %-uk 20 éves korára biztosan rövidlátóvá vált. A kutatók szerint eredményeik nem bizonyítják, hogy az időszakos exotrópia rövidlátást okozna, de azt feltétlenül mutatja, hogy igen jelentős kockázati tényezőként kell felismerni.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Medipress
# diagnózis# szembetegség

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk