Kétszer gyakoribb a stroke a migréneseknél!

Betegségek
2013. november 19. 09:31
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

A migrén már önmagában is kellemetlen betegség, hiszen nem ritka, hogy a kínzó fejfájás akár órákra, napokra tehetetlenné teszi az embert. Azonban kutatások szerint ennél nagyobb veszélyeket is rejthet magában, ugyanis a stroke kialakulásának kockázatát is megnöveli. A migrén és a szélütés kapcsolatáról Dr. Vida Zsuzsanna, a Trombózisközpont neurológus főorvosa beszélt.

Az utóbbi években több tanulmányban is arra a következtetésre jutottak, hogy a migrén kétszeresére növeli a cerebrovascularis betegségek, azaz a stroke kockázatát. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy egyelőre az aurával – látászavarral- járó migrénesek esetében mutatták ki ezt az összefüggést.

Kétszer gyakoribb a stroke a migréneseknél!

Kétszer gyakoribb a stroke a migréneseknél!

Forrás: Medipress


"A migrén oka egyelőre pontosan nem tisztázott, az azonban tény, hogy az agyi erek átmérője megváltozik egy-egy roham során. Maga a betegség gyakran mutat familiaris halmozódást, tehát genetikailag meghatározott, örökölt. Ennek ellenére több olyan tényező is van, ami ilyen rohamokat válthat ki."- mondja a szakember.

Már régóta elfogadott tény, hogy a stroke kockázatát ugyancsak növelik az orális fogamzásgátlók, viszont ezek a tabletták gyakran okoznak még migrént, erős fejfájást is. Logikus tehát, hogy az ezeket szedő, migrénes nők között gyakoribb a stroke előfordulása.

Fontos az alapos kivizsgálás

Nem árt tudni, hogy a migrénesek esetében fontos a többi kockázati tényező – pl. magas vérnyomás, magas koleszterinszint, cukorbetegség- kivizsgálása is, mivel ezek szintén megnövelik a szélütés kockázatát, és ha eltérés mutatkozik, ezeket a migrén mellett kezelni szükséges!

A gyógyszeres kezelés nem kérdés

Felvetődhet a kérdés, hogy vajon ha a roham elején bevesz fájdalomcsillapítót az illető, akkor az csökkenti-e a szélütés kockázatát.

"Sajnos azt nem tudni, hogy a mihamarabbi fájdalomcsillapítás mennyire csökkenti – ha csökkenti- a stroke kockázatát. Azonban a migrénes fejfájás olyan kínzó, hogy mindenféleképpen kezelést kérnek a betegek, tehát a gyógyszeres terápia ténye nem kérdés, hiszen máshogy csak alig-alig bírható ki a fájdalom."- mondja dr. Vida Zsuzsanna, a Trombózisközpont neurológus főorvosa.

Szerencsére érdekes módon terhesség alatt a rohamok gyakorisága csökkenni szokott, sőt, gyakran teljesen meg is szűnik a migrén. Amennyiben mégis előfordulna, természetesen minden gyógyszert érdemes kerülni! Ha mégis előfordulna, mindenképp forduljon szakemberhez a további kezelés megbeszélése céljából!

Tippek, hogy csökkentheti a migrént terhesség alatt

Amennyiben a terhesség során mégsem ritkulnának a migrénes rohamok, a következőket teheti, hogy csökkentse előfordulásának gyakoriságát, illetve intenzitásának erősségét:

relaxáció

magnézium szedése

dohányzás abbahagyása

testmozgás (pl. kismama jóga)

diéta tartása, a migrént klasszikusan kiváltó ételek kerülése ( vörösbor, kínai konyha, füstölt sajtok, halak, ízfokozók, tartósítószerek kerülése)

Forrás: Trombózisközpont

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Sajtóközlemény
# Kutatás# migrén# Stroke

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk

(function () {function callGoogleTag(doNotPersonalise) {var nonPersonalisedAds = typeof doNotPersonalise === 'boolean' ? Number(doNotPersonalise) : 1; var adPreview = ((document.location.search.match(/adPreview=[^&]+/g) || [])[0] || '').split('=').pop(); var pageUrl = ''; var pagePath = document.location.pathname.slice(0, 40); var pathArr = (document.location.pathname.match(/([^/]+)/gm) || []).reverse(); for (var i = 0; i < pathArr.length; i++) {if (pathArr[i].match(/^[0-9]+$/g) === null) {pageUrl = pathArr[i].slice(0, 40); break; }} if (window.googletag && window.googletag.cmd) {googletag.cmd.push(function () { googletag.pubads().setRequestNonPersonalizedAds(nonPersonalisedAds); googletag.pubads().collapseEmptyDivs(); googletag.pubads().setTargeting('pageUrl', pageUrl); googletag.pubads().setTargeting('pagePath', pagePath); googletag.pubads().setTargeting('adPreview', adPreview); googletag.enableServices(); }); }} if (typeof window['__tcfapi'] === 'function') {window.__tcfapi('addEventListener', 2, function (tcData, success) {if (success && (tcData.eventStatus === 'tcloaded' || tcData.eventStatus === 'useractioncomplete')) { callGoogleTag(false); window.__tcfapi('removeEventListener', 2, function (success) { }, tcData.listenerId); }}); } else { callGoogleTag(true); } })();