Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található! Igen Nem

Ezeket látta már?

Szponzorált tartalom

Felfázás esetén mikor kell orvoshoz fordulni és mikor nem?

Hólyaghurut esetén ekkor kell felkeresnünk az orvost

A mostani, vírusveszélyes időszakban az ember kétszer is meggondolja, hogy betegye-e a lábát egy orvosi rendelőbe, ahol sajnos van rá esély, hogy várakozás közben fertőző betegekkel kénytelen egy levegőt szívni. Szerencsére nem minden betegség igényel azonnali orvosi beavatkozást, hanem akár házilag is kikúrálható. Például a felfázás is kezelhető otthon, de csak ha időben cselekszünk!

Testünk valójában képes „öngyógyításra”

Egyre többet hallunk az immunerősítésről, hiszen az emberi szervezet saját védekezőrendszere pontosan arra hivatott, hogy akár egyedül is képesek legyünk visszaverni a kórokozók támadását. Ne gondoljuk, hogy ez a „képeségünk” csupán a felső legúti nyavalyák ellen működhet, hiszen akár a felfázásból is kilábalhatunk orvosi segítség nélkül, amennyiben hatásosan támogatjuk a szervezetünket, akár húgyúti panaszokra javallott gyógynövényekkel (pl. medveszőlőlevél). Fontos azonban, hogy időben cselekedjünk, mert ha elhatalmasodik a fertőzés, már nem biztos, hogy elkerülhetőek az erősebb gyógyszerek, első sorban az antibiotikumok, amelyeket ugyebár csak orvossal lehet felíratni.

A felfázást baktériumfertőzés okozza

A felfázás gyakori betegség, aki már átélte valaha, pontosan tudja, milyen panaszokat okoz. Kezdetben legfeljebb egy kicsit sűrűbben jár pisilni az ember, aztán később a vizelet már csípő érzés kíséretében ürül, sőt sok esetben alhasi görcsök is kialakulnak. A tünetek az idő előrehaladtával egyre kínzóbbá válhatnak. A felfázást ugyanis a hólyagban megtelepedő baktériumok (leggyakrabban az E.coli baktérium) okozzák, és a számukra ideális körülményeket nyújtó langymeleg vizeletben ezek a kórokozók rendkívül gyors szaporodásra képesek. Számuk akár félóránként megduplázódhat, és ahogy egyre többen lesznek, úgy erősödnek az általuk okozott kellemetlenségek is. A hólyaghurut jellemzően hirtelen kialakuló tünetei valójában emiatt is tudnak meglepő gyorsasággal tovább erősödni.

Ezért kell gyorsan cselekednünk, ha észleljük a hólyaghurut jeleit

Véssük az eszünkbe, hogy minél nagyobbra nő a húgyhólyagban megtelepedő „baktériumtenyészet”, annál nehezebb lesz legyőznünk a kórokozókat, illetve kitessékelnünk őket a szervezetünkből. Pontosan emiatt fontos, hogy a lehető leghamarabb, már a kezdeti, enyhébb tünetek észlelésekor felvegyük a kesztyűt, és megkezdjük a célzott „hadviselést” a betolakodók ellen.

Ne az antibiotikum legyen az első ötletünk!

A felfázást tehát – kissé megtévesztő köznyelvi elnevezése dacára – nem a hideg, hanem baktériumfertőzés okozza. Emiatt az elmúlt évtizedekben mondhatni bevett gyakorlattá vált, hogy hólyaghurut esetén szinte automatikusan antibiotikumot írtak fel a betegeknek a kórokozók elpusztítására. Csakhogy időközben az is kiderült, hogy ha nyakra-főre antibiotikumokat szedünk, a szervezetünk nem lesz feltétlenül hálás ezért: a kórokozókat ugyan elpusztítják ezek az erős gyógyszerek, ám mindeközben a test hasznos baktériumainak sem kegyelmeznek. Az antibiotikumos kezeléseket rendre megsínyli például a bélflóránk, illetve nők esetében a hüvelyflóra. Arról már nem is szólva, hogy lassan világméretű problémát jelentenek az antibiotikumokkal szemben ellenálló, úgynevezett „szuperbaktériumok”, amelyek térnyerése elsősorban a túlzott, illetve az előírásoknak nem megfelelő antibiotikum-használat következménye. Ez máris két további ok, ami miatt érdemes először antibiotikumok nélkül megpróbálnunk legyőzni a különböző fertőzéseket, így a felfázást is.

Törekedjünk a megelőzésre!

A legfontosabb nyilván a megelőzés, azaz lehetőleg kerüljük el a betegséget. A „felfázás” elnevezés amúgy nem véletlen, hiszen már eleink is megfigyelték, hogy az altest lehűlésekor könnyebben alakul ki húgyúti panasz. Elvégre hideg hatására lelassul a testben a keringés, ami az immunrendszer működését is gyengíti. Vagyis anyukánknak igaza volt, amikor ránk szólt, hogy ne üljünk hideg kőre, mert felfázhatunk.

Kerüljük tehát a hideg helyeket, és főleg ne üldögéljünk fagyos felületeken, valamint mindig öltözzünk az évszaknak megfelelően – télvíz idején tehát melegen, különösen deréktól lefelé. Nők esetében még így is gondot jelenthet az úgynevezett „szex utáni hólyaghurut”, amelynek ugyan nincs sok köze a hideghez, hiszen ilyenkor az együttlét közben a húgycsőnyílásba sodródó baktériumok miatt alakul ki a hólyagfertőzés. A női intim terület anatómiája meglehetősen zsúfolt, így a végbélnyílás viszonylagos közelsége miatt a szex közbeni aktív munkálkodás nyomán a normál bélflórából származó E. coli baktériumok könnyen bekerülhetnek a húgyutakba. A gondok kivédésére mindenképpen hasznos a megfelelő intim higiénia – mindkét fél részéről! –, illetve hatásos módszer lehet az is, ha a nő az együttlét után mielőbbi kimegy pisilni. Így ha kórokozó került is a húgycsőbe, jó eséllyel sikerülhet kitessékelni onnan, még mielőtt nagyobb galibát okozhatna.

Otthoni kezelés gyógynövényekkel, recept nélküli gyógyszerekkel

Ha mégis érezzük a felfázás tüneteit, ne essünk kétségbe, hanem cselekedjünk minél hamarabb. Bizonyos gyógynövények, például a medveszőlőlevél, régóta bevált segítséget jelentenek a hólyaghurut tünetei ellen. Hasznosak lehetnek továbbá a vízhajtó hatású gyógyteák is, valamint a bőséges mennyiségű folyadékfogyasztás. Lehetőleg cukor- és szénsavmentes italokat igyunk, továbbá kerüljük a csípős és fűszeres ételeket is. A panaszok enyhítésére bevethetünk recept nélkül kapható gyulladáscsökkentőket, fájdalomcsillapítókat is, azonban ezek alkalmazásakor mindig tartsuk be a gyógyszerhez mellékelt betegtájékoztató utasításait.

Mikor keressük fel mégis az orvost?

Ha vérzés, véres vizelet, erős deréktáji fájdalom vagy súlyos görcsök jelentkeznének, illetve ha a házi kezelés hatására sem javul néhány nap után az állapotunk, feltétlenül keressük fel orvosunkat!

Forrás: Phytotec Hungária
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához