Orvosok, kutatók, hatóságok kérik: ne szedje be! Mégis ezrek rendelnek belőle naponta
Legutóbb közvetlenül a rákos daganatba fecskendezte be ezt a szert egy magát feltalálónak tituláló kínai férfi, mintegy 20 ezer dollárért cserébe... Veszélyes csodaszerek az interneten: miért kell óvatosnak lennie a klór-dioxiddal és társaival?
Az internet világa elképesztő lehetőségeket nyitott meg – többek között abban is, hogy szinte bárki „gyógyítóként” léphessen fel, és néhány kattintással olyan szereket kínáljon, amelyekről azt állíta: mindent is meggyógyít. Ha nem árt vele semmit, az a szerencsésebb eset, ám olykor igen veszélyes manővereket engednek meg maguknak az önjelölt gyógyítók. Jó példa erre a klór-dioxid, amelyről legutóbb egy magát feltalálónak tituláló kínai férfi fecskendezett rákos daganatokba - a teljes kezelés mintegy 20 ezer dollárba került. A férfinak "természetesen" semmilyen orvosi végzettsége vagy képesítése nem volt - írta meg a Wired.
Egy maró szer, amit gyógyításra kínálnak
A klór-dioxid egy olyan vegyület, amelynek valóban van helye az iparban – vízfertőtlenítésre, fehérítésre, sőt, kórházi környezetben felületfertőtlenítésre is alkalmazzák. Ugyanakkor a belsőleges fogyasztása súlyos egészségkárosodáshoz vezethet, amire a legfrissebb magyar és nemzetközi hatóságok egyaránt figyelmeztetnek: ne dőljön be azoknak, akik ezzel próbálják meggyógyítani a daganatos betegségeket, autizmust, HIV-et vagy egyéb krónikus kórképeket.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2025 júliusában kiadott közleménye szerint a klór-dioxid tartalmú szerek életveszélyesek lehetnek, és egyik sem engedélyezett gyógyszerként Magyarországon. A hivatal szerint ezek a készítmények gyakran maró hatásúak, és alkalmazásuk olyan tünetekkel járhat, mint:
- hányás, hasmenés
- nyálkahártya- és bélirritáció
- hasi fájdalmak, görcsök
- hemolízis (a vörösvértestek szétesése)
- methemoglobinémia (a vér oxigénszállító kapacitásának csökkenése)
- akut veseelégtelenség
A figyelmeztetés szerint különösen veszélyeztetettek a gyermekek, idősek és krónikus betegek, akiknél ezek a mellékhatások gyorsabban alakulhatnak ki, és súlyosabb következményekkel járhatnak.
Miért hisznek mégis sokan ezekben a szerekben?
Az emberek gyakran keresnek alternatívát a hosszú várólisták, a kezelések mellékhatásai vagy a csalódottság miatt. A „természetes”, „forradalmi” vagy „csodás gyógyulás” kulcsszavak megnyugvást kelthetnek egy kétségbeesett helyzetben. A gond csak az, hogy az ilyen termékeket árusító oldalak nem közölnek tudományosan igazolt adatokat, nem hivatkoznak valódi klinikai vizsgálatokra, és gyakran hivatkozás nélküli „sikertörténetekkel” próbálják elnyerni a bizalmat.
A WHO adatai szerint az alacsonyabb jövedelmű országokban minden tizedik gyógyszer hamis vagy alacsony minőségű, és ezek jelentős része az interneten keresztül kerül forgalomba. Ezek nemcsak hatástalanok lehetnek, hanem veszélyesek is: téves hatóanyag-tartalommal, helytelen adagolással vagy toxikus szennyeződésekkel is találkozhat.
Milyen új kutatások segítenek eligazodni?
Bár a klór-dioxidnak antimikrobiális hatása kétségtelen, az emberi szervezetben való alkalmazása továbbra is rendkívül ellentmondásos. Egy 2024-es tudományos áttekintés szerint az anyag kis koncentrációban fertőtlenítőként használható lehet, de klinikailag bizonyított gyógyhatása semmilyen betegség esetén nem áll rendelkezésre.
Egy másik 2025-ös nemzetközi review különbséget tesz a klór-dioxid gőzös vagy oldatos formái között, de az alapkijelentés ott is világos: emberi felhasználásra nincs biztonságos és hatásos dózis, amit klinikailag validáltak volna.
Szélsőséges példák: amikor a klór-dioxidot injekciózzák
Az amerikai Wired magazin nemrég számolt be egy feltalálóról, aki klór-dioxidot kezdett injekcióban daganatos betegekbe fecskendezni. A módszer egyelőre teljesen szabályozatlan, több betegnél súlyos mellékhatások léptek fel, és a szakértők szerint nincs olyan tudományos keret, amely indokolná az ilyen alkalmazást.
Közben az USA-ban az alternatív terápiák támogatói – például Robert F. Kennedy Jr. – új lendületet adtak az MMS (Miracle Mineral Solution) mozgalomnak, ami klór-dioxidos készítményeket népszerűsít autizmus, covid vagy épp a rák ellen. A szakmai szervezetek világszerte figyelmeztetnek: ez nem gyógyítás, hanem veszélyes félrevezetés.
Mire figyeljen, ha csodaszert kínálnak Önnek?
Gyanús jelek:
- Mindenre jó: „rák, autizmus, vírusok, méregtelenítés” – nincs ilyen szer.
- Sürgetés: „utolsó darabok”, „most rendeljen” – tipikus marketing fogás.
- Tudományos látszat: „klinikailag igazolt” – de hivatkozás sehol.
- Hivatásos vélemények helyett csak „gyógyult páciensek” történeteit mutatják.
- Külföldről rendelendő, titkos recept alapján – nincs hatósági felügyelet.
Ha ilyennel találkozik, ne habozzon ellenőrizni az OGYÉI vagy az NNGYK adatbázisait, forduljon szakemberhez.
Mit tehet az egészsége védelmében?
- Ne dőljön be a hangzatos ígéreteknek – a gyógyulásnak nincs gyorsított sávja. Ne szedjen ismeretlen eredetű, nem engedélyezett szert!
- Mielőtt beszedne egy netről rendelt terméket, kérdezzen meg a kezelőorvosát, vagy legalább sétáljon el a legközelebbi patikába, és kérdezzen meg a gyógyszerész véleményét róla.
- Csak hivatalos, ellenőrzött forrásból vásároljon!
- Ha már bevett valamit, ami panaszt okoz, azonnal forduljon orvoshoz!
- Jelentse a veszélyes terméket a hatóságoknak!
Gyerekeket is célba vesznek a netes kuruzslók – az NNGYK most lépett, de még nincs vége
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!