Ha ezen a ponton fáj a karja, amikor behajlítja, az teniszkönyököt jelezhet

Betegségek
2024. november 26. 15:24

A probléma sokszor éjszaka is kínzó panaszokat okoz.

Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista arra hívta fel a figyelmet, hogy van megoldás az életminőséget jelentősen befolyásoló problémára.

Nem csak teniszezőknél fordulhat elő

A teniszkönyök (vagy lágyrész-reumatizmus) meglehetősen gyakori kórkép és természetesen bárkinél előfordulhat, leggyakrabban a 30-50 közti korosztályban jelenik meg.

Nevét azért kapta, mert a teniszjátékosok közel felét érinti. Köztük is főként azok szenvedhetnek tőle, akik ritkábban játszanak, esetleg rossz ütőt, rossz technikát alkalmaznak. Teniszezés közben jellegzetes tünet, ha fájdalmassá válik a fonákütés, az alkar feszítőizmainak összehúzódása következtében. Ha ugyanis a hajlítóizmok a feszítőizmok kárára erősebbek, a tapadási pontnál, ahol az ín a csonthoz rögzül, úgynevezett mikrotraumák keletkeznek. Később állandósulhat ez a gyulladásos állapot. Ennek következtében már a kis izom-összehúzódások, vagyis a kisebb mozdulatok is fájdalmasak lehetnek.

Akinél már jelentkezett a teniszkönyök, számíthat az esetleges kiújulásra, éppen ezért megelőzésképpen a könyököt terhelő tevékenység után érdemes pihentetni, néhány percig jegelni a kart.

Pontosan hogyan fáj?

Eleinte csak a könyök behajlításakor jelentkezik a fájdalom, de nem csak a könyökben, hanem az alkar külső oldalán is. Később már komoly nehézséget okozhat a tárgyak felemelése, szorítása, a csavaró mozdulat, akár az írás is. Az izomgyengeség is jellegzetes tünet lehet, ami akár odáig is fokozódhat, hogy a beteg képtelen megtartani a kezében a tárgyakat. Előfordulhat, hogy a betegségnek külső, látható jele is van, amikor a könyök megduzzad. Ilyenkor általában már az is fájdalmat okoz, ha a gyulladt területet megnyomják, vizsgálják. Igazán komoly problémát jelent, amikor a fájdalom már pihentetés hatására, éjszaka sem múlik el.

A pihentetés mellett az orvosi segítség is fontos

- Akut gyulladás esetén a legfontosabb teendő a teljes, többnapos pihentetés, amelyet kiegészíthetnek az orvos által javasolt gyulladáscsökkentő gyógyszerek – ismerteti dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista. – Emellett gyors és hatékony eredmény érhető el lágyrész hialuron injekcióval, amely a teniszkönyököt okozó fájdalom forrásánál hat. A csont-ín találkozáshoz bevitt hialuronsav ugyanis csökkenti az alkar feszítő izmainak eredésénél a gyulladást, segíti a gyulladt szövetek regenerációját. Ebben az esetben a lágyrészekhez kifejlesztett speciális biokompatibilis hialuronsavat használunk, ami különösen hatásos.

Szintén jó eredmény érhető el az ugyancsak injekciókúraként alkalmazható orvosi kollagén terápiával, illetve hosszabb távon a lökéshullám terápiával. Ez utóbbi nem jár szúrással. Minden ilyen – a diagnózis alapján javasolt - kezeléssorozat képes viszonylag gyorsan csökkenteni a fájdalmat és visszaállítani a mozgásképességet. Mivel a teniszkönyök hajlamos a kiújulásra, megelőzésképpen igen nagy szerepe van a szakember által betanított gyógytornának, ugyanis az alkar izmainak megerősítése és helyes nyújtása is fenntarthatja a panaszmentes állapotot.

Összegezve

  • A teniszkönyök jelentősebb fájdalmat okozhat a mindennapi tevékenységek során.
  • Leggyakrabban a 30-50 év közötti korosztálynál jelentkezik.
  • Az akut gyulladást többnapos pihentetés és gyulladáscsökkentő gyógyszerek orvosolhatják.
  • Hialuron injekció vagy orvosi kollagén terápia is segíthet a fájdalom csökkentésében.
  • Gyógytorna is javasolt a teniszkönyök megelőzésére és a panaszmentes állapot fenntartására.
Könyökfájdalom - ez a probléma is okozhatja
Ez a cikk is érdekelheti

Könyökfájdalom - ez a probléma is okozhatja

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Fájdalomközpont
# izomfájdalom# lökéshullám terápia# teniszkönyök# gyulladáscsökkentő# hialuronsav# injekció# orvosi kollagén# terápia# fájdalom ellen# könyökfájdalom

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk