Ezeket látta már?

Hirdetés

Klimax dióhéjban – változókori kisokos (x)

Betegségek
2021. november 02. 11:54
Változókori kisokos a klimax idejére

Mi a klimax és hogyan éljük túl? Alapfogalmak, amelyekkel nem árt tisztában lennünk – akár már érint bennünket a menopauza, akár még nem. Kiderül az is, milyen hormonmentes módszerrel enyhíthetők a változókori tünetek.

Klimax, változókor

A klimax egy görög eredetű szó, amely a változókorra utal, más megfogalmazás szerint az életben „egy lépcsőfok a létrán”, azaz a nő életének egy új szakasza. A hétköznapi nyelvhasználatunk pedig így nevezi azt az időszakot, amikor a nők szervezetében a petefészkek hormontermelése visszafordíthatatlanul csökkenni kezd, majd végleg megszűnik. A változókornak is nevezett életszakaszban a menzesz rendszertelenné válik, illetve később teljesen el is marad, vagyis véget ér a nők termékeny időszaka.

Ösztrogénhiány és hőhullámok

Az egyik legfontosabb női hormon, az ösztrogén szintjének csökkenése miatt a nők többsége megéli a változókor talán legkellemetlenebb tünetét, a hőhullámokat. Az akár kínos helyzeteket is okozó jelenség nem más, mint egy mindössze pár percen át tartó hőségroham. Csakhogy eme pár perc alatt a szenvedő alany akár a haja tövéig leizzadhat: igencsak megalázó jelenet, ha ez a munkahelyen vagy egy üzleti tárgyalás kellős közepén, esetleg színházban vagy egyéb nyilvános helyen történik. A hőhullámok ugyanis bármikor jelentkezhetnek, akár napjában többször is.

Alvászavarok

Sokakra kifejezetten éjszaka csapnak le a hőhullámok, ellehetetlenítve a nyugodt pihenést, amely amúgy sem mindig egyszerű a klimax idején, mert a hormonszint ingadozása önmagában is alvászavarokat okozhat.

Hangulatingadozás

A klimax meglehetősen fel tudja borítani a nők lelki egyensúlyát. Nem volt ez másképp a kamaszkorban sem, amikor éppen „megjelentek” azok az hormonok, amelyek a változókorral eltűnnek a szervezetből. Ez a folyamat alaposan megviseli az érintetteket: ahogyan a tinédzser lányok jellemzően labilisak érzelmileg, ugyanúgy nincs könnyű sorsuk a klimaxoló nőknek sem. A legszélsőségesebb érzelmi hullámzás kísérheti mindennapjaikat, amikor az egyik percben sírósak és depresszióra hajlanak, a másikban vérszomjas fúriaként támadnak a környezetükre. Csak míg a kamasz lányoknak általában elnézzük az effajta „hisztiket”, addig egy felnőtt, érett nővel szemben a társadalom jóval kevésbé toleráns. Érdemes tehát tennünk valamit azért, hogy kivédjük a hormonok játékának kellemetlen következményeit.

Poloskavész, orbáncfű – a klimaxos tünetek enyhítésére

A hormonhiány okozta gondokat „logikus” lenne hormonpótlással orvosolni, csakhogy sokaknak a hormonterápia nem ajánlott, illetve egyre többen választanak szívesen a természetesebb alternatívák közül. A klimaxos panaszokat hatásosan enyhíthetjük egy növényi gyógyszerrel, a Remifemin Plus tablettával, amely recept nélkül kapható a patikában.

Ez a készítmény hormonmentes, sem szintetikus sem pedig ún. fitoösztrogéneket nem tartalmaz. Kétféle gyógynövény, a Cimicifuga, azaz poloskavész, illetve az orbáncfű kivonatát tartalmazza magas koncentrációban. A gyógyszerben is megtalálható speciális poloskavész-kivonatról klinikai vizsgálatok igazolták, hogy képesek hatásosan enyhíteni a klimax okozta testi tüneteket, így a hőhullámokat és a fokozott izzadást. A Remifemin Plus másik komponense, az orbáncfűkivonat pedig a változókori lelki nehézségeken segít átlendülni, valamint az alvásra is jó hatással van.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: Phytotec Hungária
# Érett nőknek # Remifemin # klimax # klimax tünetei # hormonmentes

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés