Ezeket látta már?

Fáradtság - és éjszakai vezetés

Fáradtan vezetni éppen olyan veszélyes, mint részegen. Három óra megszakítás nélküli éjszakai vezetés megfelel annak, mintha részegen ülnénk a volán mögé, állítja egy új brit tanulmány. Már kétórányi vezetés az autópályán, sötétedés után ugyanannyira befolyásolja a teljesítményünket, mintha megittunk volna néhány pohárral.

A kutatást végző szakértők arra kérik az Egyesült Királyság kormányát, hogy az éjszakai vezetés maximumát 2 órában határozza meg rendeletben. Szerintük a szabályozással csökkenteni lehetne a halálos kimenetelű közúti balesetek számát, ugyanis a közlekedési balesetek egyötödéért az autóvezetők álmossága tehető felelőssé.

Fáradtság - és éjszakai vezetés

Az alkohollal ellentétben, a vezető fáradtsági szintjét semmilyen eszközzel nem tudja mérni a rendőrség, emiatt képtelenség kiszűrni a forgalomból az álmos sofőröket.

A holland Utrechti Egyetem végzett kísérletben a fiatal részvevőknek kettő, négy illetve nyolc órán keresztül kellett éjszakai sötétségben vezetniük, 130 km/h-s állandó sebességgel, minél inkább a sáv közepén maradva.

A kutatási eredmények szerint már az első két óra után olyan vezetési hibákat ejtettek, ami 0,05%-os véralkoholszintnek felelt meg. Három óra elteltével 0,08%, míg négy és fél óra után már 0,10%-os véralkoholszintnek megfelelő hibákat ejtettek a vezetők.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához