Ezeket látta már?

Egyre népszerűbb a vízipipa a nyugati országok fiataljai körében

2010.05.14. Módosítva: 2015.11.04.

Egy friss kanadai felmérés adatai szerint a vízipipa szívása egyre népszerűbb a főiskolás korú fiatalok körében, ám a szakemberek figyelmeztetnek, hogy a cigarettázáshoz hasonló veszélyeket hordoz.

A Pediatrics című szakfolyóirat júniusi számában megjelenő tanulmány szerzői megállapították, hogy a 18 és 24 év közötti montreali fiatalok mintegy negyede használ vízipipát.

Hasonló eredményeket kaptak az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Európában vizsgálódó kutatók is. Egy 2008-as amerikai tanulmányban például egyetemi hallgatók kikérdezése alapján úgy találták, hogy körülbelül a fiatalok fele használt már vízipipát, minden ötödik pedig a megelőző hónapban is.

A most ismertetett tanulmányból az derül ki, hogy a vízipipa a 18-20 éves, angol nyelvű, nagyobb jövedelmű családokból érkező fiúk körében a legnépszerűbb.

Jennifer O'Loughlin kutatásvezető, a Montreali Egyetem munkatársa szerint a vízipipázók közül sokan tévesen azt hiszik, hogy szokásuk egyfajta "biztonságos" dohányzás. "A vízipipa füstje azonban nikotint, szén-monoxidot, rákkeltő anyagokat tartalmaz, és előfordul, hogy sokkal több kátrányt és nehézfémet, mint a cigarettafüst" - figyelmeztet.

A tévhitet az okozza, hogy a gyümölcsökkel, cukorsziruppal ízesített dohány füstje vízen megy keresztül a belélegzés előtt. A kutatók úgy vélik, fontos lenne a tévhit eloszlatása, mert a víz nem szűri ki a káros anyagokat.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához