Ezeket látta már?

OGY - Egészségügyi bizottság: zöld út a dohányzás szigorításának

2009.05.29. Módosítva: 2015.11.04.

Nem lehet majd rágyújtani az éttermekben, az aluljárókban, a játszótereken, a vonaton és a zárt légterű buszmegállókban, ha a parlament ősszel elfogadja a most beterjesztett törvénymódosítást.

Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága szerdai ülésén egyhangú támogatással ajánlotta a plenáris ülés elé azt a bizottsági önálló indítványt, amely szigorítaná a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvényjavaslatot.

A javaslat szabályozza azt is, hogyan, milyen körülmények között lehet cigarettát árusítani, illetve rendelkezik a dohánytermék dobozán kötelezően feltüntetett szövegről, valamint újdonságként a képről, ezek méretéről, valamint a bírságok mértékéről.

Kökény Mihály, a grémium szocialista elnöke elmondta, a módosítások között van az is, hogy ha egy munkáltató vagy az intézményvezetés úgy dönt, hogy az adott munkahelyen tilos lesz dohányozni, akkor már nem is kell kötelezően kijelölnie egy helyet a dohányzásra.

A bírságok összege is emelkedik, a javaslat szerint a dohányzással összefüggő tilalmak és korlátozások megsértése esetén legalább 30 ezer, legfeljebb 100 ezer forint lehet a bírság, a dohányzóhelyek kijelölése vagy nem megfelelő teljesítése, továbbá a forgalmazással kapcsolatos előírások megszegése esetén legalább 200 ezer, legfeljebb 500 ezer ezen kötelezettségek betartásáért felelős személy esetében, illetve intézmény, szervezet, üzemeltető vagy gazdasági társaság esetében legalább egymillió, legfeljebb ötmillió forint lesz a kiszabható bírság.

Az ellenőrzés minden hatósági szerv feladata - folytatta Kökény Mihály -, de a bírság kiszabása az ÁNTSZ hatásköre lesz. Kérdésre válaszolva elmondta, nem a közterület-felügyelők fogják a helyszínen a bírságot kiszabni.

Ha a parlament ősszel elfogadja a módosításokat, 2010. január 1-jétől lépnek életbe a szigorítások, de az éttermekre és a képi figyelmeztetésre vonatkozó szabályozás csak a jövő év második felétől lesz érvényes - fejtette ki a szocialista politikus. Hagynak felkészülési időt - tette hozzá.

A bizottsági ülésen mind a Fidesz, mind az MSZP jelezte, hogy frakciószinten még nem tárgyalták a javaslatot, de mindkét "tábor" képviselői szintén támogatják a szigorításokat.

Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa elmondta: egyetértenek a szabályozással, de csak a szigorítás nem elég. Mint mondta, be kell vezetni iskolákban az egészségtan oktatását, amely alapján már gyermekkorban felhívják a káros szenvedélyek veszélyeire és következményeire a gyerekek, fiatalok figyelmet.

Továbbá - folytatta a politikus - ha a döntéshozók, a közéleti szereplők nem mutatnak jó példát, nem ér semmit a szabályozás. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: "az egészségügyi miniszter dohányzik, füstöl az Egészségügyi Minisztérium, és dől ki a füst az Országos Egészségbiztosítási Pénztár épületéből is".

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához