Ezeket látta már?

A jó koleszterin - még jobb!

A jó koleszterin még jobb, mint hittük! A jó HDL-koleszterin nemcsak infarktus ellen véd, hanem a rák kockázatát is csökkenti - ez a fontos tudományos megfigyelés is aláhúzza annak jelentőségét, hogy a halál két leggyakoribb okát jelentő megbetegedés ellen együtt lehet és kell harcolni.

A koleszterin emlegetésére mindenkinek az infarktus jut eszébe, illetve az, hogy minél kevesebb kerül ebből az anyagból a szervezetünkbe, annál védettebbek vagyunk a szív- és érrendszeri betegségek ellen.

A jó koleszterin - még jobb!

Koleszterinből azonban kétféle létezik. Az egyik az általánosan emlegetett rossz LDL-koleszterin, amely lerakódik a verőerek belső felszínén, és zsírszerű párnákat képezve beszűkíti az ereket, nehezíti a véráramlást. A másik koleszterinváltozat a jó

HDL-koleszterin. Ez kifejezetten védi az érrendszert a kedvezőtlen elváltozások ellen.

Érthető, hogy az orvostudomány és a gyógyszerkutatás mindent megtesz, hogy az LDL-koleszterin vérszintjét csökkentse, a HDL-szintet pedig emelje. Az előbbit gyógyszerek kifejlesztésével sikerült elérni: a sztatin gyógyszercsoport hatékonyan leszorítja a vérben keringő LDL-koleszterin mennyiségét. A HDL-koleszterin szintjét megbízhatóan emelő készítményt azonban még nem sikerült előállítani.

Pedig az utóbbi a korábbinál is fontosabbnak tűnik, ugyanis amerikai kutatók azt találták: minél magasabb a HDL-koleszterin szintje, annál kisebb a rosszindulatú daganatos betegségek kockázata.

A tudósok 24 átfogó vizsgálat adatait összesítették és elemezték abból a szempontból, hogy van-e összefüggés a HDL-koleszterinérték és a rákos elváltozások gyakorisága között. Kiderült, hogy ha valakinek a vérében a HDL-koleszterin szintje jelentősen magasabb,

36 százalékkal kisebb a rosszindulatú daganat kockázata.

A munkacsoport gondosan felmérte azt is, hogy ez a kedvező hatás nem valamelyik, már régóta ismert kockázati tényező befolyásának mérséklődése alapján jön-e létre. A statisztikai elemzés azonban egyértelműen igazolta, hogy a HDL-koleszterin daganatos betegségek elleni hatása a dohányzástól, elhízástól és életkortól független.

"Ez a megfigyelés nem bizonyítja, hogy a HDL-koleszterin szintjének növelése rákellenes hatású volna, ám azt jelzi, hogy magas értéke a rosszindulatú daganatos betegségek szempontjából bizonyos védettsége utal" - írják a dolgozat szerzői.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához