Ezeket látta már?

A vérnyomáscsökkentő dózisán olykor nem árt változtatni

2014.04.10. Módosítva: 2015.11.04.

Azoknál, akinél egyszer megállapították a hipertóniát, legtöbbször kénytelenek egész életükben vérnyomáscsökkentőt szedni. Igen ám, de ez még nem jelenti azt, hogy mindig ugyanolyan dózisban kell, hogy kapják a tablettákat, mivel előfordulhat, hogy többre, esetleg kevesebbre van szükségük. Hogy mikor kell változtatni a gyógyszeradagon, arról dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája beszélt.

A néma gyilkosnak nevezett magas vérnyomás évről évre egyre több áldozatot szed, leginkább a helytelen életmódnak, valamint a megfelelő kezelés elhanyagolásának köszönhetően.

A vérnyomáscsökkentő dózisán olykor nem árt változtatni

Mivel jellegzetes tüneteket gyakran nem produkál a betegség, ezért érdemes időről időre ellenőriznie – akár otthoni vérnyomásmérővel- az értékét, hiszen ha a normál tartományon kívül esik, akkor életmódváltás, esetleg gyógyszeres kezelés javasolt.

Ez utóbbi esetben sokan azt gondolják, hogy életük végéig, ugyanazt a dózist kell szedniük, pedig meglehet, hogy bizonyos időközönként változtatni kell rajta.

Mikor szükséges a változtatás?

  • Időjárásváltozás: bizonyára Ön is tudja, hogy az időjárás sok mindent befolyásol a szervezetében- így a vérnyomást is. Ez nem meglepő, hiszen hideg időben a vérerek összeszűkülnek, ami a vérnyomás megnövekedését eredményezheti, és meglehet, ilyenkor nagyobb dózisra van szüksége. Természetesen ennek az ellenkezője is igaz, vagyis a melegebb hónapokban az erek kitágulnak, így az érték csökkenthet, ami szintén változtatást kívánhat. Éppen ezért évszakváltáskor ajánlott felkeresnie orvosát, aki eldönti, van-e rá szükség.
  • Tünetek megjelenése, rosszabbodása: bár a hipertónia általában nem jár komolyabb tünetekkel, ennek ellenére – főleg előrehaladottabb állapotban- felléphet tarkótáji fejfájás, szédülés, fülzúgás, esetleg szívritmuszavar. Ilyenkor mindenképp szakemberhez kell fordulni, ugyanis előfordulhat, hogy nagyobb dózisra van szüksége, mert amit idáig alkalmazott, az már nem elég, de az is lehet, hogy egy túlkezelt hipertónia áll a problémák hátterében.
  • Gyógyszermellékhatás: mint minden készítménynek, a vérnyomáscsökkentő gyógyszereknek is lehetnek mellékhatásaik. Ezek legtöbbször ártatlan kellemetlenséget okoznak, ám vannak olyan esetek – pl. lábdagadás, szívritmuszavar-, amikor más fajta terápiát javasol az orvos. A váltás után a tünetek legtöbbször megszűnnek.
  • Javulás: az igaz, hogy a magas vérnyomás nem gyógyítható, ám megfelelő étkezéssel, kevesebb stresszel és rendszeres testmozgással az állapot nagymértékben javítható. Amennyiben az előírásokat és a kezelőorvos tanácsait – pl. kevesebb sófogyasztás, cigarettáról való leszokás-, akkor az értéke csökkenhet, ami alacsonyabb dózisú kezelést igényelhet, vagy akár a gyógyszeres terápia teljes elhagyását.

"A hipertónia kezdeti stádiumában, amikor elsősorban a fizikai, szellemi túlterhelés, illetve a stressz váltja ki a tenzió emelkedést, az életmódváltás (pl. pár kg fogyás, rendszeres mozgás, dohányzás elhagyása stb.) és az átmeneti vérnyomáscsökkentő kezelés után pár hónappal akár el is hagyható a gyógyszer. Hasonlóképpen a terhesség utolsó hetében, vagy szülés során fellépő hipertónia is megszűnhet a szülés után pár héttel, akárcsak a menopauza által provokált hipertónia."- mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája

Forrás: Trombózisközpont

Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához