Ezeket látta már?

Megszakad a szív: szó szerint megviseli a szívünket egy családtag halála

temető, gyász

Egy családtag elvesztése a halálozás fokozott kockázatával járhat együtt.

Dobson Szabolcs, gyógyszerengedélyeztetési szakértő írt a gyász és a szívproblémák kapcsolatáról:

"A beteg szív és a gyász: a családtag elhunyta 29%-kal emelte szívelégtelen betegeknél a halálozási kockázatot

A stressz szerepe a szívelégtelenség prognózisában nem tisztázott. Egy, a Journal of the American College of Cardiology: Heart Failure című orvosi szaklap július 6-i számában megjelent tanulmány (szerzői között magyar kutatókkal) azt vizsgálta, hogy egy közeli családtag halála, mint súlyos stresszforrás, összefügg-e a szívelégtelen betegek halálozási kockázatának fokozódásával.

Ebbe a vizsgálatba a 2000–2018-as időszakban a svéd szívelégtelenség-regiszterből és/vagy a svéd betegnyilvántartásból származó, 1987–2018-ban elsődlegesen szívelégtelenség-diagnózissal rendelkező betegeket vontak be (490.527 beteget). A családtagok (gyermekek, élettárs, unokák, testvérek és szülők) elhalálozásáról, a halandóságról, a szociodemográfiai változókról és az egészséggel összefüggő tényezőkről több népesség-alapú nyilvántartásból szereztek információkat.

Egy családtag elvesztése a halálozás fokozott kockázatával járt együtt (korrigált relatív kockázat: 1,29). A kapcsolat nemcsak természetes okból bekövetkezett halálozás esetén volt jelen, hanem nem természetes okú halálozások esetén is.

A kockázat nagyobb volt 2, mint 1 veszteség esetén, és a legmagasabb halálozási kockázatot a betegeknél a veszteség utáni első héten észlelték.

A gyász és a megnövekedett halálozási kockázat közötti összefüggést egy gyermek, házastárs/élettárs, unoka és testvére halála esetén figyelték meg, a szülő halála esetén azonban nem.

Egy családtag halála a szívelégtelenségben szenvedő betegek halálozási kockázatának növekedésével járt. További vizsgálatokra van szükség annak kiderítésére, hogy a kevésbé súlyos stresszforrások is hozzájárulhatnak-e a szívelégtelenség rossz prognózisához, és fel kell tárni az összefüggés hátterében álló mechanizmusokat."

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Nők szívinfarktusa: ezért van nagyobb veszélyben a gyengébbik nem

Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

szívinfarktus

Forrás: Koronavírus vakcináció - szakirodalmi tallózó FB-csoport
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához