Ezeket látta már?

Kampány a szívinfarktus felismeréséért

Javítsd reakcióidőd - a szívinfarktus halálos is lehet szlogennel indított kampányt a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT). A kezdeményezés fő célja, hogy felhívják a lakosság figyelmét, ne késlekedjenek segítséget hívni, ha szívinfarktus gyanúját észlelik.

Magyarországon évente több mint ötvenezer ember hal meg szív- és érrendszeri betegségben, és 7,5-8 ezer ember veszti életét szívinfarktus következtében.

Kampány a szívinfarktus felismeréséért

65 év felettiek körében a betegség előfordulása lényegesen magasabb, mint a kontinens más országaiban, valamint egyre fiatalabb korosztályt is érint - olvasható a társaságnak MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Az elmúlt 15 évben öt évvel nőtt a várható élettartam, és ha sikerülne a három és fél órás reagálási időt egy órára rövidíteni, akkor az infarktusos halálozások számát 50 százalékkal lehetne csökkenteni.

Ezért kell felhívni a figyelmet arra, hogy ha valaki a szívinfarktus tüneteit észleli, ne késlekedjen: azonnal hívja a mentőket, és ne várjon arra, hogy a fájdalom magától elmúlik vagy majd reggelre kipiheni, hiszen a hezitálással értékes perceket veszíthet, ami az életébe is kerülhet.

Az MKT a szívinfarktus visszaszorítása érdekében hívta életre a Javítsd reakcióidőd - a szívinfarktus halálos is lehet című kampányát, hiszen a szakemberek szerint minden 30 perc késlekedéssel 7-8 százalékkal nő a szívinfarktust követő halálozások száma. A túlélésre, a gyógyulásra akkor van a legnagyobb esély, ha a beteg a lehető legrövidebb időn belül kórházba kerül, és megkapja a szükséges orvosi ellátást.

A tünetek közé tartozik az erős mellkasi fájdalom, amelyet gyakran verejtékezés, izzadás, hányinger, légszomj vagy akár halálfélelem is kísérhet. Az esetek egy részében azonban nincsenek ennyire típusos tünetek, előfordul, hogy csak általános rosszullétet, gyengeséget érez a beteg.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához