Ezeket látta már?

Nehéz a konyhasótól búcsút venni

A kanadaiaknak legfeljebb fele tesz ételeibe kevesebb konyhasót, pedig többségük tudja, hogy a sós koszt rosszat tesz az egészségének. Az Amerikai Kardiológus Társaság most befejeződő kongresszusán viszont olyan előadás is elhangzott, hogy a szívelégtelenség miatt kezeltek egész családja jelentősen csökkenti a sózást, hogy segítsen a betegen.

A sok konyhasó azért kedvezőtlen, mert emeli a vérnyomást és így az agyi katasztrófák, a szívinfarktus egyik legfontosabb kockázati tényezője. Azt is kimutatták, hogy az ételekbe belefőzött, vagy az asztalnál rászórt konyhasó a verőerek rugalmasságát rontja.

A legtöbb só azokkal az ennivalókkal kerül a szervezetünkbe, melyeket készen megvásárolunk: erősen sós a kenyér, a konzerv, a felvágott. Angliában kiszámolták, hogy ha az élelmiszeripar kevesebb sót tenne termékeibe, évente sok ezer, főleg magas vérnyomás miatt szélütést vagy szívrohamot szenvedő ember életét lehetne megmenteni.

Kanadában Anna Farmer és Diana Mager 800 felnőttet kérdezett meg étkezési szokásairól. A részletes kérdőívet kitöltők 85 százaléka tudta, hogy az erős sózás emeli a vérnyomást és 80 százaléknak az volt a véleménye, hogy a kanadai étkezésben túlságosan sok a só, de ezeknek is legfeljebb a fele használt kevesebb konyhasót.

A kutatók kiemelték, hogy éppen a kis gyermekeket nevelő családokban nem figyelnek eléggé erre a szempontra, pedig akkor célszerű a fiatalokat olyan ételekre szoktatni, melyekben kevés a só. A fiatal szülők olvassák el legritkábban a készételeken föltüntetett adatokat a só- és a zsírtartalomról, noha az a gyerekek szempontjából fontos lenne.

Sandra Dunbar és munkatársai olyan amerikai családokat vizsgált, melyekben valakit szívelégtelenség miatt kezeltek. Az ilyen betegeknek sószegény kosztot kell fogyasztania, mert a sózás nem csak a vérnyomást emeli, hanem vízvisszatartást is okoz és ezért fokozódik a végtagduzzanat, az ödéma.

A munkacsoport nem csak a betegeket tanította meg a megfelelő, sóban szegény étrend evésére és elkészítésére, hanem családjuk tagjait is. Már négy hónap múlva ezek a szívbetegek és családjuk tagjai lényegesen kevesebb sót tettek az ételbe, mint azok, akik ilyen külön oktatásban nem részesültek. A szívgyógyászok kiemelték, hogy ilyenkor nem csak a beteget, hanem egész családját be kell vonni az utókezelésbe.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához