Ezeket látta már?

Trombózisra való hajlam: ilyen esetekben gyanús, hogy érintett benne

trombózis, trombofília szűrés, vérrög, labor

A trombofília - azaz a genetikailag fokozott trombózishajlam - a mélyvénás trombózis és a tüdőembólia egyik gyakori oka. A szakorvos tanácsai következnek!

Éppen ezért indokolt bizonyos esetekben a trombofília szűrésen részt venni, ahol megállapítható, vajon az illetőnél is fennáll-e a fokozott rizikó. Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosnője ezeket az eseteket ismerteti.

Családban előforduló trombózis

Mivel a trombofíliát valamilyen genetikai defektus okozza és öröklődhető, ezért érdemes azoknak részt venniük a szűrésen, akiknek a családjában előfordult már trombózis vagy tüdőembólia. Főleg akkor, ha közeli rokon (szülő, testvér) volt benne érintett, illetve, ha náluk is már igazolódott valamilyen trombofília megléte.

Vetélés, meddőség

Sokszor az érintett még csak nem is sejti, hogy trombofíliás, hiszen - látszólag- semmilyen jel nem utal rá. Pedig valójában a vetélést (főleg, ha az ismétlődő), illetve a meddőséget okozhatja a véralvadási zavar is, mivel egy-egy vérrög bizony kialakulhat a méhlepény (placenta) ereiben is, melyek a magzatot hivatottak táplálni. Amennyiben thrombus miatt egy ilyen ér elzáródik, úgy a magzat nem jut elegendő oxigénhez és tápanyaghoz, ennek következtében abortusz, koraszülés következik be.

Fogamzásgátló és egyéb hormon tartalmú készítmények alkalmazása előtt

Sajnos több olyan történetről hallani, amikor fogamzásgátlót szedett fiatal lányok életüket vesztik trombózis/tüdőembólia következtében. Az ösztrogénhormont tartalmazó szerek ugyanis alapból fokozzák a véralvadást, de ha az illetőnél veleszületett trombóziskészség /trombofiliája/ is van, úgy a rizikó igen nagy- főleg, ha mindkét szülőtől a hibás gént örökölte, azaz homozigóta. Éppen ezért érdemes minden ösztrogént tartalmazó készítmény - ide tartozik a fogamzásgátlók többsége is- alkalmazása előtt trombofília szűrést végezni!

Versenysport előtt

Akárcsak a fogamzásgátló tablettákkal kapcsolatban hallani trombózis miatti halálesetekről, sajnos ugyanez elmondható versenysportolók esetében is. A szervezet ekkor ugyanis fokozott igénybevételnek van kitéve, ami mellé jön még a gyakori dehidratáció, hosszú utazások, sérülések. Amennyiben a sportolónál trombofília is jelen van, úgy jelentősen megnő a trombózis/tüdőembólia esélye. Van, hogy a kialakulóban lévő mélyvénás trombózis okozta tüneteket izomláznak, izomhúzódásnak gondolják, így nem jut el idejében orvoshoz a sportoló. Folytatja az edzést vagy a versenyt és tüdőembóliát kaphat, ami sajnos halállal is végződhet. Hogy a halálesetek elkerülhetők legyenek, célszerű még a versenysportolás előtt kivizsgáltatnia magát!

Trombózis fiatalon vagy szokatlan helyen

Trombózis bármely életkorban kialakulhat, ám ha fiatalon keletkeznek vérrögök, akkor valószínű, hogy súlyosabb öröklött trombózishajlam van a hátterében - mondja dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológusa. Ugyanez igaz arra is, ha a vérrög szokatlan helyen alakul ki. Ilyenkor az is fontos, hogy nem csak az érintettet, hanem a családtagokat is szűrni kell, -ez vérvétel útján történik - mert a hosszútávú kezelés és későbbiekben a megelőzés is csak így lehetséges.

A mélyvénás trombózis főbb tünetei

A mélyvénás trombózis néha teljesen tünetmentes, de trombózisra utalhatnak a következő tünetek:

  • az érintett végtag duzzadt, körfogata megnő, a betegek gyakran feszülésre panaszkodnak (a másik oldali végtagon duzzanat nem jelentkezik);
  • a mélyvénás trombózisra jellemző, hogy a beteg panaszai vízszintes testhelyzetben csökkennek;
  • a sípcsont élénél figyelmeztető kollaterális (oldalági) vénák válnak láthatóvá;
  • a mélyvénák lefutásuk mentén fájdalom jelentkezik;
  • a végtag fájdalmas, az alsó végtag esetén a fájdalom gyakran a vádliban kezdődik és hasonlíthat az izomgörcsre, izomlázra;
  • a végtag bőre cianotikus (kékes), fénylő, meleg.

Mikor forduljon orvoshoz?

Amennyiben a lábak valamelyike, esetleg a karja duzzadt, a végtag elszíneződött, vagy meleg, fájdalmas – mielőbbi orvosi segítségre van szükség. Ha általános állapota lehetővé teszi, keresse fel a területileg illetékes sürgősségi ügyeletet.

Ha hirtelen jelentkező

  • fulladást tapasztal, vagy
  • mellkasi fájdalom lép fel, mely belégzésre vagy köhögésre fokozódik,
  • amit gyors pulzus és szapora légzés kísérhet,
  • szédül, elájul vagy ájulásközeli állapot tapasztalható,

azonnal hívja a 112-t és kérjen mentőt! Ezek a tünetek tüdőembóliára utalhatnak, mely egy potenciálisan életveszélyes állapot.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Trombózis: ha így telnek a hétköznapjai, nagy veszélyben van

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

mélyvénás trombózis

Forrás: Trombózisközpont
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához