Ezeket látta már?

Új szívgyógyszereket fejlesztenek Debrecenben

baba

Ironheart: ez a projekt neve, amelynek keretében új gyógyszereket és diagnosztikai eljárásokat fejlesztenek a Debreceni Egyetem szív- és érrendszeri betegségek kutatásával foglalkozó központjában. Miben reménykedhetnek a szívbetegek?

A Debreceni Egyetem csaknem száz klinikai kutatója, köztük több fiatal tudósa vesz részt az intézmény egyedülálló négyéves kutatási programjában, amely minden eddigieknél hatékonyabb és biztonságosabb diagnosztikai módszereket, illetve gyógyító eljárásokat eredményezhet.

Az ér- és szívbetegséggel foglalkozó intézetek és klinikák együttműködésével pályázati forrásból megvalósuló Szív- és érkutatási kiválóságközpont, az "Ironheart" célja, hogy új laboratóriumi módszereket és kardiovaszkuláris gyógyszerjelölteket vezessenek be a klinikai gyakorlatba. A kutatások a gyermekgyógyászati érbetegségek vizsgálataira is kiterjednek.

- A koraszülötteknél előforduló szem-, központi idegrendszeri- és tüdővérzés következtében megáll a szervfejlődés, és hiába gyarapodik a gyermek, a szervek nem képesek megfelelően ellátni a feladatukat. Azt vizsgáljuk, hogy miként alakulnak ki a gyermekeknél az érbetegségek, és keressük a kezelési módokat, bizonyos gyógyszerekkel ugyanis a szervek fejlődését újra lehet indítani – emelte ki az egyik fő kutatási területet Balla György.

Vizsgálják, miként alakulnak ki a gyermekeknél az érbetegségek Vizsgálják, miként alakulnak ki a gyermekeknél az érbetegségek Forrás: EgészségKalauz

A Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója, a projekt szakmai vezetője hangsúlyozta: ezekben a folyamatokban jelentős szerepe van a vasnak, amely a többi kutatási területen is fókuszba kerül, többek közt erre is utal az Ironheart elnevezés.

- A vas szerepét keressük az érfal, illetve a szívizom betegségeiben is. Olyan diagnosztikai eljárás kialakításán dolgozunk, ami egy rutinlaborban is elvégezhető. Ehhez a kutatóink létrehoztak egy egyedülálló antitestet, ami meg tudja mutatni a vas nyomát az élő szervezetben – mondta Balla György.

A Debreceni Egyetem szakembereinek új fejlesztésével nyomon követhetőek a hemoglobin bomlási termékei az érfalban, a szívizomban, sőt akár a központi idegrendszerben is, ezáltal egyértelműbbé válhat, hogy a vas és annak összetevői, hol vesznek részt a kórfolyamatokban. Az antitestet elsősorban a diagnózis felállításában tudják majd használni az orvosok, de a távlati elképzelések szerint a jövőben akár a terápiákban is alkalmazható lehet.

Vizsgálják, miként alakulnak ki a gyermekeknél az érbetegségek Vizsgálják, miként alakulnak ki a gyermekeknél az érbetegségek Forrás: EgészségKalauz

A hirtelen szívhalállal összefüggő kutatásokra jelentős erőket összpontosítottak Debrecenben

A kutatások során jelentős figyelem irányul a hirtelen szívhalál célzott és hatékonyabb kezelésével összefüggő vizsgálatokra, valamint a tudósok arra a kérdésre is keresik a választ, hogy az úgynevezett ACE-gátló vérnyomáscsökkentők egyes betegeknél miért hatnak, és másoknál miért nem. A Debreceni Egyetem szakemberei egy olyan diagnosztikai gyógyszer-hatástani módszert dolgoznak ki, amely segíthet a megfelelő gyógyszeradagolást beállítani, ezáltal javulhat a magas vérnyomásos betegek életminősége.

A Szív- és érkutatási kiválóságközpont egyediségét az adja, hogy az önálló fejlesztések létrehozása kizárólag a Debreceni Egyetem kutatóinak részvételével, hazai forrásból, az egyetem klinikusainak összefogásával valósult meg. A program emellett lehetőséget biztosít az egyetem fiatal kutatónak arra, hogy a jövőben a nemzetközi tudományos életében képviselhessék a Debreceni Egyetemet.

A kutatásokban a Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika, a Gyermekgyógyászati Klinika, a Gyógyszerésztudományi Kar, a Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, a Neurológiai Klinika és a Laboratóriumi Medicina Intézet szakemberei vesznek részt.

Sajtóiroda-MM

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához