Új adat a gyermekkori ágybavizelésről

Betegségek
2011. március 30. 12:08
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Tanulmány a gyerekkori ágybavizelésről... A hat és tizenegy év közötti gyerekek átlagosan öt százaléka pisil be éjszaka, ám több mint kétszer nagyobb eséllyel a fiúk, mint a lányok - állapították meg a hongkongi Kínai Egyetem kutatói.

A Pediatrics című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányhoz 3000 lány és 3100 fiú szüleit kérték meg, hogy töltsenek ki egy kérdőívet, amelyben gyerekeik ágytisztaságára vonatkozó kérdések is szerepeltek. Az adatok értékelése szerint a fiúk hét százalékának, míg a lányok három százalékának lett nedves az ágya reggelre legalább egyszer a felmérést megelőző hónapban.

Új adat a gyermekkori ágybavizelésről

Új adat a gyermekkori ágybavizelésről

Forrás: Medipress


A szakemberek szerint a különbség oka, hogy a hólyag és az agy közötti megfelelő "vezérlés" lassabban érik be a fiúknál, mint a lányoknál. 15 éves korukra a gyerekek 99 százaléka maga mögött tudja a kellemetlenséggel járó panaszt.

Utóbbit a tanulmány eredménye is alátámasztja: míg a hatévesek 9 százalékát érintette az ágybavizelés, addig a 11 évesek között már csak két százalékos volt ennek aránya.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# gyermekbetegség# idegrendszeri betegség# inkontinencia# pszichológia

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk