Új gyógyszer a stroke következményei ellen

Egeszsegkalauz
2012. október 08. 12:41
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Jó eredménnyel zárultak az első klinikai vizsgálatok, amelyekben egy, a szélütés következményeit csökkentő új gyógyszer biztonságosságát tesztelték amerikai és kanadai orvosok.

A The Lancet Neurology című orvosi folyóiratban közzétett tanulmány szerint az NA-1 jelű vegyület biztonságosan alkalmazható szélütött pácienseknél, és a kipróbálásba bevont embereknél kevesebb agyszövet károsodott a stroke következtében.

Új gyógyszer a stroke következményei ellen

Új gyógyszer a stroke következményei ellen

Forrás: MTI


Az NA-1 korábbi, főemlősökön végzett tesztjei azt mutatták, hogy a vegyület szélütés utáni adagolása megelőzte, hogy az oxigénhiányban szenvedő idegsejtek elpusztuljanak.

A most ismertetett klinikai vizsgálat összesen 14 amerikai és kanadai kórházban zajlott. Olyan pácienseket vontak be, akiken agyi aneurizma (értágulat) miatt műtétet kellett végrehajtani. Ezeknél a betegeknél a meggyengült agyi ér miatt az átlagosnál jóval nagyobb az agyvérzés kockázata.

A vizsgálatba bevont 185 páciens közül 92 embernek NA-1 vegyületet adtak be vénásan, míg 93-nak fiziológiás sóoldatot. Az orvosok értékelése szerint a szer biztonságos volt, mindössze két esetben jelentkeztek enyhe mellékhatások.

A későbbi agyi szkennelés kimutatta, hogy kevesebb agyi lézió, károsodott agyszövet keletkezett azoknál az embereknél, akiknek a hatóanyagot fecskendezték be. A szakemberek nagyobb tanulmányt is terveznek a szer hatásosságának igazolására.

A klinikai vizsgálatot a szert kifejlesztő biotechnológiai cégek támogatták - közölte a BBC hírszolgálata.

(http://www.bbc.co.uk/news/health-19812066)

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# Stroke# terápia

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk