Ezeket látta már?

Egymásban tartották a lelket a vesebetegek Siófokon

vesebetegség, dialízis, koronavírus, pandémia, gyógynövények

Rendesen megviselte a koronavírus a siófoki vesebetegeket.

A múlt hónapban tartott közgyűlésükön az elhalálozások és különösen az idősebb tagok rossz egészségi állapota miatt mindössze huszonegyen tudtak részt venni - írta meg a sonline.hu.

Molnár Mária elnök beszámolójából kiderült: tevékenységük középpontjában továbbra is a betegek lelki gondozása és egymás segítése áll, ez utóbbi részeként pedig élelmiszerrel is támogatják a dialízisre szorulókat. Nagy hangsúlyt fektetnek a felvilágosításra és a megelőzésre is. A járvány előtt rendszeresek voltak az ezekkel kapcsolatos előadások, amelyeket kiváló orvosok, gyógyszerészek és egészségügyi dolgozók tartottak, de ugyanitt több alkalommal életviteli tanácsok is elhangzottak. A pandémia alatt telefonon tartották a kapcsolatot, ahogy azonban arra lehetőségük kínálkozott, folytatták a közös munkát. Előbb a nyárról elmaradt nagykanizsai kirándulást pótolták, majd megemlékeztek a szervezet megalakulásának tizenötödik évfordulójáról, és egy orvosi előadást is meghallgattak a járványról.

Mára ismét rendszeressé váltak az összejövetelek

Januárban gyógytornász látogatott hozzájuk, a koruknak és az egészségi állapotuknak megfelelő gyakorlatokat tanítva számukra, majd a főgyógyszerész tartott előadást a gyógynövényekről. Bár a vesebetegségről már komoly ismeretekkel rendelkeznek, nagy érdeklődéssel hallgatták az erről szóló előadást is, különösen az orvostudomány fejlődésével és a betegség gyógyításával kapcsolatos új információk kötötték le a résztvevők figyelmét.

Vesekő és vesegörcs: Szabó Gyuri bácsi ezeket a gyógynövényeket javasolja

Hazánkban minden 10. ember érintett valamilyen vesebetegségben, és a betegek száma folyamatosan nő.

A vesebetegségek kialakulásának okai

A veseelégtelenséghez vezető betegségek kellő ismerete az egyik legfontosabb pillére a megelőzésnek és az időben történő felismerésnek. Kellő odafigyeléssel és megfelelő életmóddal elkerülhető a vesebetegség kialakulása, vagy lassítható annak hanyatlása.

Így jelzi a vese, hogy baj van - kattintson tovább!

„Ha a vesénkre vigyázunk, az életünkre vigyázunk. Szerencsére egyre többen figyelnek oda az egészségükre, de még van hova fejlődnünk. Hazánkban az emberek nagy része még mindig túlsúlyos és mozgásszegény életmódot folytat. Már ez a két tényező elegendő ahhoz, hogy nagyobb eséllyel alakuljon ki vesebetegség. Törekedjünk arra, hogy hetente öt alkalommal mozogjunk legalább 30 percet, mert a rendszeres mozgás csökkentheti egyes betegségek kialakulásának kockázatát, de a sport a már kialakult betegségek esetében is jótékonyan hathat az egészségre. A dohányzásról való leszokás nem csak a tüdőrák kialakulásának kockázatát csökkenti, hanem a szív-érrendszeri megbetegedésekét és így a vesebetegségét is” – nyilatkozta korábban dr. Zakar Gábor, a székesfehérvári, B. Braun Avitum dialízisközpont orvos igazgatója.

Azt kellene elsősorban tudatosítani magunkban, hogy a vesék létfontosságú szervek, és az optimális működésük megőrzéséhez szükség van arra, hogy ne csak akkor foglalkozzunk velük, amikor már baj van.

Az egészséges életmódnál a legfontosabb a tudatosság és a mértéktartás

Elsősorban törekedjünk az ideális testsúly elérésére, amihez a rendszeres és tervezett testmozgás mellett a megfelelő táplálkozás elsődleges.

  • Próbáljuk meg kerülni a készételeket, a füstölt ételeket, vagy pl. a chipset és a gyorséttermi termékeket, mert ezek rengeteg sót tartalmaznak, az ajánlott napi sóbevitel pedig max. 5 gramm.
  • Ezenkívül mértékkel fogyasszunk magas cukortartalmú ételeket, mert ezek cukorbetegség kialakulásához vezethetnek.
  • A krónikus vesebetegek több mint fele azért lett vesebeteg, mert vagy cukorbetegség, vagy magas vérnyomás-betegség alakult ki náluk és ezek szövődményeként jelentkezett a vesebetegség.

"Ezek a népbetegségek részben a helytelen életmód következményei. Ilyenkor a vesék nem okai, hanem elszenvedői a szervezetet érintő más megbetegedésnek, ezért is szükséges törekedni az egészséges életmódra” – tette hozzá dr. Halmai Richárd, a B. Braun dunaújvárosi dialízisközpontjának orvos igazgatója.

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához