Ezeket látta már?

Egyre több a vesebeteg

Veséink védelmére hívják fel március 11-én, a Vese Világnapján a figyelmet, amelynek idei kiemelt témája a cukorbetegség, mint a vesebetegség egyik fő okozója. A világszerte egyre több embert érintő veseelégtelenség rendszeres szűréssel korai szakaszban felfedezhető, jól kezelhető.

Évente mintegy 6-7 százalékkal növekszik a vesebetegek száma, így napjainkban a veseelégtelenség népbetegségnek számít. Tényleges veszély, valamilyen fokú veseműködési zavar, vesekárosodás a világ legtöbb országában a lakosság mintegy 10 százalékát érinti, akiknek azonban sajnos igen nagy hányada nem is tud betegségéről.

Egyre több a vesebeteg

A Nemzetközi Nephrologiai Társaság (ISN) és a Vesealapítványok Szövetsége (IFKF) javaslatára, magyar kezdeményezésre 2006 óta minden évben március második csütörtökjén – azaz idén március 11-én – tartják a Vese Világnapját. A kezdeményezés célja felhívni a figyelmet a krónikus vesebetegségre a megelőzés és korai felismerés érdekében, s ezáltal megakadályozni a súlyosabb veseelégtelenség kialakulását.

Krónikus vesebetegség számos ok miatt kialakulhat, közülük kiemelkedő gyakoriságú a cukorbetegség, a magasvérnyomás-betegség, valamint a kettő társulása. A veseelégtelenség hosszú ideig tünetmentesen alakul, a betegeknek nincs semmilyen panaszuk, ezért gyakran csak a végstádiumban derül fény a károsodásra, amikor már kevés lehetőség van a gyógyításra, s csak vesepótló-kezelés, leggyakrabban dialízis jön szóba. Hazánkban a tavalyi évben több mint 10 ezer beteg szorult dialízis-kezelésre.

Figyelembe véve a Magyarországon kétmilliót meghaladó hipertóniást és egymillióra becsült cukorbeteget, valamint ezen betegek magas szív-érrendszeri rizikóját, a megelőzés és korai szűrés népegészségügyi szempontból is óriási jelentőséggel bír. Évente milliók halnak meg a vesebetegség szövődményeként kialakuló szív-érrendszeri betegségekben, noha a kezdődő vesebetegség a rendszeres éves laborvizsgálatok során kiszűrhető. A korai, még tünetmentes szakaszban felfedezett veseelégtelenség kezelésére ma már számos korszerű terápia áll rendelkezésre. A megelőzésben és a korai felismerésben kiemelkedő jelentősége van a háziorvosok ez irányú rendszeres szűrővizsgálatainak, megelőző és gyógyító tevékenységének, valamint a vesegyógyászati szakellátásnak és gondozásnak.

"A B. Braun dialízishálózatában közel 2500, ebből a budapesti központban jelenleg 176 beteg számára biztosítjuk az életmentő kezeléseket, akik átlag heti három alkalommal jönnek hozzánk dialízisre. Kiemelten fontosnak tartjuk a figyelemfelhívást a vesebetegségre, mivel az korai szakaszban kiszűrve visszafordítható, gyógyszeresen kezelhető. Ebben elsősorban a háziorvosok hathatós segítségére vagyunk utalva, akik az éves laboratóriumi vizsgálatok alkalmával ellenőrizni tudják a vesefunkciót, ezzel még időben megelőzve a súlyos esetek kialakulását." – mondta el a Vese Világnapja kapcsán Dr. Kiss István a budapesti dialízisközpont orvosigazgatója.

Tudta-e a vesebetegségről, hogy:

Mindkét vese egyforma nagyságú és szerkezetű, súlyuk egyenként kb. 150 gramm.

Mivel a vesék méregtelenítő működésükhöz jelentős mennyiségű vért igényelnek, a szervezet mindenkor a keringő összvérmennyiség 1/5 részét biztosítja a két vese számára, ami kb. 1,0-1,2 liter/perces vérátáramlásnak felel meg.

A vesék szabályozzák a szervezet víztartalmát. A szervezet zavartalan működéséhez a keringő vérmennyiségnek és a különböző szervek, szervrendszerek víztartalmának állandónak kell lennie

A vesék hormonokat is termelnek: a renint, ami a vérnyomást szabályozza, illetve az eritropoetint, ami a csontvelőbe jutva fokozza a vörösvértestek termelését.

A vesék a D vitamin aktiválódásában is részt vesznek, ami fontos szerepet játszik a csontépülési folyamatokban - hiánya oka lehet a vese okozta csontritkulásnak.

A becslések szerint 2015-re a világon 36 millió embernek lesz krónikus vesebetegsége.

A hazai művese-ellátás 90 százalékban külföldi tulajdonú magánszolgáltatók kezében van, ennek révén a legkorszerűbb, legbiztonságosabb berendezések állnak a betegek rendelkezésére.

A művesekezelés a veseműködés részleges pótlásának olyan módja, amely a vért testen kívüli készülékbe vezeti, így tisztítja meg a salakanyagoktól és a felhalmozódott folyadéktól.

Hazánkban a vesetranszplantáció már rutinműtétnek számít, évente 260-300-at végeznek el.

A nemzetközi statisztikák szerint a vesebetegeknek mintegy ötöde transzplantálható, azaz műtétre alkalmas állapotban van.

A művesekezelésben részesülő betegek 58 százaléka 60 éven, 35 százaléka pedig 70 éven felüli.

További információ

Környei Ágnes

WELL PR Ügynökség

T: +36 (1) 350-7390 / 120

M: +36 (30) 9-714-535

E-mail: a.kornyei@well.hu

Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához