Ezeket látta már?

Egymillióból ötven embert fenyeget a tüdő egyik ritka, súlyos és nehezen felismerhető betegsége

Légzőrendszeri betegségek
2025. május 05. 16:44
légzőrendszeri betegségek pulmonális hipertónia

De melyik ötvenet? Rendkívül nehéz kiszűrni, hogy pontosan kit érint a betegség.

Mi a pulmonális hipertónia?

A pulmonális hipertónia (PH) a tüdő ritka és súlyos, nehezen felismerhető betegsége. A fizikai terhelhetőséget jelentősen korlátozó állapot tünetei nem kirívóak, így nehéz megmondani, hogy kinél utalnak valóban erre a problémára. Az időben érkező orvosi segítség mellett arra is szükség van, hogy jobban odafigyeljünk a PH-ban szenvedőkre, tegyük elviselhetőbbé a rájuk és szeretteikre nehezedő nyomást. Május 5-e a PH világnapja, ami egyben alkalom és lehetőség is a segítségnyújtásra.

A pulmonális hipertónia (PH) a tüdő ereinek ritka, nehezen azonosítható, testi és lelki megpróbáltatásokkal járó betegsége. Magyarországon a becslések szerint egymillióból ötven embert érint, de rendkívül nehéz kiszűrni, hogy pontosan ki az az 50 beteg. A PH felismeréséhez idő és alapos kivizsgálás szükséges.

A diagnózis felállítása összetett feladat, mivel a tünetek - légszomj, fáradékonyság, mellkasi fájdalom, szédülés, levertség, lehangoltság - más egészségügyi problémáknál is megjelenhetnek, vagyis a tünetek alapján számos honfitársunk is gyanakodhatna. Éppen ezért javasolt, különösen, ha például tüdőembólia után még 3-6 hónappal is fennállnak hasonló tünetek, célzott szívultrahanggal ellenőrizni, hogy nem alakult-e ki a pulmonális hipertónia.

A korai felismerés ennél a betegségnél is kulcskérdés

Szerencsére van segítség, ezért mindenképpen ajánlott mihamarabb feltárni az okokat. Ha a szívultrahangon fennáll a gyanú, a beteget a kardiológus és a tüdőgyógyász szakorvosok úgynevezett pulmonális hipertónia centrumokba irányítják további, speciális vizsgálatokra, melyek lerövidítik a megfelelő terápia megkezdéséhez vezető utat. Napjainkban főleg a gyógyszeres kezelés, esetleg különböző beavatkozások jöhetnek szóba, amikkel jelentősen javítani tudják a betegek életminőségét és a túlélési esélyeket. Magyarország jó helyzetben van, 5 speciális PH Centrum is működik, felkészült szakorvos csapatokkal.

A diagnosztikai nehézségeket a nemzetközi betegszervezet a kampányaiban egy hasonlattal szemlélteti – mondja Csabuda Eszter, a Tüdőér Egylet elnöke. – Amikor paták dübörgését halljuk a távolból, a tapasztalatainkra hagyatkozva a legtöbben elsőre lovakra gondolunk. Néha azonban zebrák is közeledhetnek ugyanígy, és csak akkor derül ki, hogy tévedtünk, amikor eloszlik a por és láthatóvá válik a jellegzetes csíkozás az állatokon.”

A pulmonális hipertónia ritka betegség, a vele kapcsolatos ismeretek szűkösek, a félinformációk, tévhitek bőségesek. A PH-ban szenvedők országos érdekképviseleti egyesülete, a 2008-ban alalakult Tüdőér Egylet közhasznú szervezet ezért elsődleges feladatának tekinti a hiteles tájékoztatást, az ismeretterjesztést, valamint a betegek és családtagjaik, segítőik, szakmai, mentális és anyagi támogatását.

Az utóbbira azért van különösen nagy szükség, mert az európai kutatások szerint a betegek és a gondozóik egyaránt a szorongást és a kimerültséget tartják az egyik legkomolyabb kihívásnak a mindennapokban, 20 százalékuk pedig a megértés, a figyelem hiányát nevezte meg jelentős problémaként. A betegek elsősorban támogatásért, közösségi élményekért, megfelelő tájékoztatásért fordulnak a képviseletüket ellátó szervezetekhez, a családoknak, gondozóknak viszont főleg mentális segítségre, szakmai tapasztalatcserére van szükségük. A Tüdőér Egylet fórumokkal, találkozók, programok szervezésével segíti az ismeretek átadását. A napokban tartották a PH betegek 13. Országos találkozóját, ahol sok hasznos előadást hallgathattak a résztvevők.

Az egyesület anyagilag is támogatja a betegek életminőségét javító gyógyászati eszközök beszerzését, valamint azon dolgozik, hogy a betegség valamennyi gyógyszere, minden új terápia rendelkezésre álljon Magyarországon.

„Az európai, Magyarország bevonásával készült kutatásból az is kiderült, hogy a betegeknek és ápolóiknak, családtagjaiknak sok esetben gondot jelent a szabadidős tevékenységek, utazások megszervezése. Korlátozottan terhelhető emberekről van szó, akikre fokozottan oda kell figyelni, egyletünk ezért igyekszik ezen a területen is minden lehetséges támogatást megadni a betegeknek, hogy teljes életet élhessenek, minél több minőségi időt tölthessenek a családjukkal, szeretteikkel – teszi hozzá Csabuda Eszter a Tüdőér Egylet elnöke. - Idén például sikerült felajánlásokból beszerezni egy speciális oxigénkoncentrátort, amivel a betegek biztonságosan elhagyhatják az otthonaikat.”

A szervezet önkéntes alapon működik, így a pályázati támogatások, az adományok, és az 1%-os adófelajánlások minden évben nagy mértékben segítik munkáját. Adószáma: 18197048-1-42. A betegség ugyan ritka, de világméretű. 2012 óta a WHO május 5-ét a PH világnapjának tekinti, hogy felhívja a figyelmet erre a ritka betegségre, ami több mint 25 millió ember életét nehezíti meg.

Légszomj és magas vérnyomás - ez az összefüggés a kettő között
Figyelmébe ajánljuk

Légszomj és magas vérnyomás - ez az összefüggés a kettő között

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

# pulmonális hipertónia # tüdőbetegség # ritka betegség # Vizsgálat

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés