Ezeket látta már?

Az emberi agy jelentős része a társas kapcsolataink fenntartásáért felel

2022.10.20.
barátok

Ön átlagosan hány emberrel tartja a kapcsolatot? Az Oxfordi Egyetem professzora szerint nagyjából 150 emberrel van közelebbi, távolabbi kapcsolatunk, ez a Dunbar-szám.

Kevés élő kutató van, akiről „számot” neveztek el. Robin Dunbar, az Oxfordi Egyetem evolúcióspszichológia-professzora, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja ilyen kutató. Ráadásul ez a szám ma már minden humán evolúciós könyvből kihagyhatatlan. Napjaink egyik legismertebb antropológusa október 26-án tartja székfoglaló előadását az MTA Székházban, előtte adott interjút az mta.hu-nak, amelyben természetesen a Dunbar-szám eredetéről, hatóköréről is kérdeztük.

Székfoglaló előadásának címe „A barátság és a közösség neuroanatómiája”. Hogyan tudjuk vizsgálni az emberi szociális készségek mögött álló anatómiai jellegzetességeket?

Ehhez főképpen agyi képalkotó eljárásokat használunk manapság. E módszerek lehetővé teszik számunkra, hogy feltérképezzük, az agy mely részei aktívak, amikor társas interakciókba bocsátkozunk, vagy akár csak gondolunk más emberek tudatállapotára. Emellett megvizsgálhatjuk, hogyan függ össze az emberek személyes szociális hálózatának mérete – például a családtagjai vagy a barátai száma – az agy meghatározott részeinek nagyságával. Például kiderült, hogy az emberi agyban lévő, ún. nyugalmi vagy alaphálózat – amely az idegsejtek kiterjedt hálózata, és korábban úgy gondolták, hogy az álmodozáskor aktív leginkább –, akkor működik legerősebben, amikor a barátainkra és a családtagjainkra gondolunk. Persze lehet, hogy az álmodozás egyben azt is jelenti, hogy az ember az ismerőseiről és az ő gondolataikról gondolkodik. Mindenesetre az agy jelentős részének feladata az ember szociális hálózatának fenntartása, kezelése. Ebben ugyanúgy szerepe van a neocortexnek, az agykéreg újabb részeinek, mint ahogy a limbikus rendszernek és a kisagynak is.

Tehát akkor az emberi agy jelentős része a társas kapcsolatainkat kezeli?

Így van, a neocortex jelentős részének ez a feladata. A neocortex drámai növekedésen ment át a főemlősök evolúciója során. Az emlősökben általában a neocortex az agy teljes térfogatának 10–40 százalékát adja, de a főemlősökben már legalább a felét, az emberben pedig a 80 százalékát. Az emberi és főemlős agy alapvető feladata, hogy sok társas kapcsolatot kezeljen, és ezáltal lehetővé tegye a csoportok összetartását, hogy ne essenek szét kisebb csoportokra. A főemlőscsoportok mérete aszerint alakul, hogy a tagjaik képesek legyen védekezni a ragadozók vagy a saját fajtársaik egyéb csoportjai ellen, ezért elsődleges érdekük, hogy a csoport tagjait együtt tartsák. Más emlősök, például különböző antilopok is alkothatnak nagy egyedszámú csoportokat, de ezek nem stabilak, rendszeresen csatlakoznak új állatok a csordához, mások pedig lemorzsolódnak róla. A főemlősöknél azonban nem ez a helyzet: a csoport általában egészen stabil marad.

Mi okozza ezt a stabilitást?

Az, hogy a csoportkohézió állandó, az egyedek közötti erős kötődés miatt kialakuló „barátságoknak” köszönhető. Viszont ilyen sok kapcsolatot észben tartani rendkívül megterhelő feladat. Vagyis azt látjuk, hogy a külső ökológiai kényszer a főemlősöknél szükségessé tette az állandó és viszonylag nagy méretű csoportok fenntartását, ezekhez azonban rengeteg személyes kapcsolatot kellett mentálisan kezelni. És ezért nőtt meg jelentősen a neocortex mérete. Ebből támadt az az ötletem, hogy nézzük meg, hogyan korrelál egymással a főemlősök neocortexmérete és a csoportméretük. És kiderült, hogy e jellegzetességek erősen korrelálnak egymással. Így hát e kapcsolatot felhasználva megbecsültem, hogy az agya – neocortexe – alapján mekkora lenne az ember effektív csoportmérete. Ez a szám átlagosan 150-re jött ki, és ezt nevezik manapság Dunbar-számnak.

A Dunbar-számnak vannak egyéb bizonyítékai is?

Számtalan. Természetesen, ahogy kijött ez a szám a korrelációból, a legkülönfélébb területeken néztünk utána, hogy vajon a valós adatok alátámasztják-e az elméletet. Kiderült, hogy a vadászó-gyűjtögető társadalmak csoportmérete megfelelt ennek a történelem előtti időkben, még az állandó letelepedésük előtt, de ugyanígy a 150-es szám jellemzi a ma élő emberek átlagos családi és baráti szociális hálózatának méretét is. Ma már rengeteg adat áll rendelkezésünkre arról, hogy ez a 150-es szám rendkívül konzekvens a legkülönfélébb emberi szervezetek felépítésében. Például, ha megnézzük az Olasz-Alpok falvait 1250 és 1850 között, tehát hatszáz éves időszakot átívelően, azt találjuk, hogy egy adott völgyben a falvak átlagos lakossága 145 fő volt, miközben az össznépesség nőtt. Vagyis egyre több falu jött létre, de a lakosságuk száma nagyjából 150 maradt. Vagyis a 150-es szám elképesztően általános, számos területen találkozunk vele. A hálózatkutatás feltárta, hogy az emberi információs hálózatok mérete a 150-es csomópont felé igyekszik, úgy tűnik, hogy ez a méret optimális ahhoz, hogy a hálózatban ideálisan áramoljon az információ. A kisebb és nagyobb hálózatokban az információáramlás nem ennyire hatékony.

Az utóbbi években egyéb „Dunbar-számokat” is publikált, miszerint az ember szociális kapcsolatai koncentrikus körökbe rendeződnek, amelyek egyre több és egyre távolabbi ismerősöket tartalmaznak. Hogyan egyeztethető ez össze a klasszikus 150-es Dunbar-számmal?

Továbbra is érvényes, hogy az ember 150 másik emberrel képes jelentőségteljes kapcsolatot fenntartani. De kiderült, hogy ez a szám fraktálszerűen kisebb számokra bontható, amelyeket körökre oszthatunk, amelyekre a legközelebbi, a legjobb, a jó, illetve az átlagos barátok kerülnek. Ezek száma bentről kifelé nagyjából háromszorozódik: 5 legközelebbi barát vagy családtag, 15 jó barát, 50 barát van, és így tovább, de azt nem értjük pontosan, hogy ennek mi az oka. Az egymás után következő ismerősi rétegekben csökken az egymás iránt érzett altruizmus, vagyis segítőkészség mértéke és a kapcsolat emocionális töltete. A mérések szerint a társas kapcsolatainkkal töltött időnk 60 százalékát a 15 jó barátunkra vagy más elnevezéssel a szimpátiacsoportunkra fordítjuk. Ezekből a rétegekből tevődik össze a 150 kapcsolatunk. E struktúrát az emberek társas hálózatainak számos aspektusában és a különféle emberi szervezetekben is tetten érhetjük. Ha megnézzük például, hogy az emberek milyen gyakran hívják egymást telefonon, akkor nagyon szépen kirajzolódnak ezek az ismerősi rétegek. De ez az összes modern hadsereg szerveződésének is az alapja. A rajok, szakaszok, századok, zászlóaljak hasonló elvek szerint szerveződnek.

Mi ennek az oka?

Úgy tűnik, hogy a katonai stratégák, szervezők már réges-rég maguktól felfedezték a Dunbar-számokat a próba szerencse módszerével. Ha visszatekintünk három évszázad hadtörténetére, azt látjuk, hogy különböző egységméretekkel próbálkoztak a hadseregek, de végül nagyjából száz évvel ezelőtt megállapodtak az emberi szociális kapcsolatok rétegeinek megfelelő struktúránál. Egyszerűen azt kellett tapasztalniuk a harcmezőn, hogy ezek a számok működtek. Ha túl sok vagy túl kevés embert szerveztek egy-egy egységbe, akkor az együttműködés nem volt hatékony, és a katonák meghaltak. Vagyis kíméletlen tapasztalatok árán kellett elsajátítaniuk az ideális egységméreteket. Természetesen annak hátterét, hogy e számok miért működhetnek, nem sejthették, csupán ez bizonyult optimálisnak.

Az online közösségi hálózatokban egyes embereknek sokszor több mint 150 „barátjuk” van. Ez arra utal, hogy ezek nem valós barátok, vagy arra, hogy az interneten sokkal több kapcsolatot is fenn tudunk tartani?

Ezt a jelenséget azért vizsgáljuk intenzíven, mert lehetőséget teremt annak feltárására, hogy a 150-es szám az emberi elme felépítéséből adódik, vagy a külső kényszerek, legfőképpen a korlátos idő szab neki határt. A barátságok, szoros emberi kapcsolatok fenntartása ugyanis erőfeszítést és időt igényel. Az embernek véges idő áll rendelkezésére a szociális tevékenységeire, ami nem teszi lehetővé, hogy korlátlan számú emberrel tartson fenn kapcsolatot. Ha ez az utóbbi kényszer az erősebb, akkor felvethető, hogy például a Facebookon képesek vagyunk több mint 150 emberrel is jelentőségteljes kapcsolatot fenntartani, hiszen ez nem igényel akkora időbefektetést. A Facebookon semmivel sem bonyolultabb egyszerre több száz emberhez beszélni, mint egy ismerősünkhöz. A valóságban viszont elképesztően nehéz 100 ismerősünket összehozni egy közös sörözésre. A kutatásainkból az derült ki, hogy valóban vannak olyan emberek, akik több ismerőssel tartanak kapcsolatot, de az átlag megint csak nagyjából 150. A Facebooktól már négyszer kaptunk elképesztően nagy adattömböket, a legnagyobb 61 millió profil interakciós adatait tartalmazta, és ezekből kiderült, hogy az átlagfelhasználó az online térben pontosan 149 másik emberrel tart fenn értelmezhető kapcsolatot. Persze a Facebookon, ahogy a való világban is, nagy a variancia az emberek viselkedésében. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy minden egyes embernek pontosan 150 ismerőse van. Vannak, akiknek nagyon sok, vannak akiknek alig néhány, az átlag viszont nagyjából 150.

Akiknek ennél jóval több online ismerősük van, azok hogyan képesek őket kezelni?

Azt gyanítjuk, hogy ők kiterjesztik a 150 fős szociális hálójukat az online ismerőseikkel. Ezek gyakran olyan emberek, akikkel csak az interneten ismerik egymást, sokszor munkatársak, ha munkaügyben kommunikálnak, jól megértik egymást, de nem hívnák meg őket egy házibuliba. Méghozzá azért, mert valójában kívül esnek a tényleges ismerősök 150 fős körén. A valóságban ezek az emberek megfelelnek annak az kávéárusnak az állomáson, akinél minden reggel megvesszük a café latténkat, beszélünk vele néhány szót, akár még az időjárást is megvitatjuk vele, ha britek vagyunk, kedvesek vagyunk egymással, ismerjük egymást arcról, de valójában alig tudunk róla valamit. A Facebook algoritmusai arra késztetnek minket, hogy minél több emberrel kommunikáljunk, és ez segíti a szociális hálózatunk kiterjesztését. De ha megnézzük az ismerőseinkkel való kommunikációnk gyakoriságát, különösen azokat a hozzászólásokat, amelyekben megjelöljük egyik-másik ismerősünket név szerint, akkor azt látjuk, hogy a 150-es körön kívül alig foglalkozunk másokkal. Vagy ha foglalkozunk is velük, akkor nem jön létre közöttünk valós kommunikáció, inkább csak kukkolóként figyeljük mások életét.

Két évvel ezelőtt, a COVID miatti lezárások pillanatában a világ legtöbb országában elszakadtak egymástól az emberek, és nem tudtak egymással személyesen, szemtől szemben találkozni. Maradt az online kapcsolattartás, a Zoom, a Facebook. Lehetséges e csatornákon fenntartani a szoros baráti viszonyt?

Lehetséges fenntartani a kapcsolatokat az interneten keresztül is, de nem könnyű. Az elmúlt két évben folytatott kutatások, illetve a mindennapos tapasztalatok is azt mondatják velünk, hogy az online kommunikáció, még ha élő videokapcsolatról van is szó, közel sem annyira kielégítő, mint a személyes találkozás. Van valami különleges abban, ha egymás mellé tudunk ülni, egymáshoz tudunk érni, és bármikor szólni tudunk a másikhoz. Ezek az elemek mind nagyon fontosak a kapcsolatok fenntartásában. A Zoom, Skype és hasonló videohívásokat lehetővé tévő szolgáltatások, úgy tűnik, jobban működnek a már kialakult és stabil kapcsolatban lévő emberek között, különösen, ha kevés ember vesz részt a beszélgetésben egyszerre. De ha sokan vannak, és nem ismerik annyira egymást, a beszélgetés nagyon nehézkessé válik. Az üzleti világban is tapasztalható, hogy egy új kolléga bemutatása online egyáltalán nem annyira sikeres, mint ha személyes értekezleten jelenne meg először. Nagyon sok ember megtapasztalhatta azt a lezárás idején, hogy ha nem találkozunk a barátainkkal olyan rendszerességgel, mint amit az az ismerősi réteg megkövetel, amelyen az illető elhelyezkedik a szociális hálózatunkban, akkor nagy a veszélye annak, hogy az ember egyre kijjebb sodródik, vagyis egyre távolabbi ismerős válik belőle. Ez a folyamat már néhány hónap alatt is végbemehet. Emiatt az emberek újraértékelték a barátságaikat, elvesztettek barátokat (és néhányat szereztek is online), mert úgy érezték egy idő után, hogy kiüresedett a barátság közöttük. Sokak (főként a nők) számára a barátaiktól való elszakítottság, a magány egyre stresszesebbé vált, és növekedett a szorongásuk.

Robin Dunbar The (Neuro-) Anatomy of Friendship and Community című, angol nyelvű székfoglaló előadását 2022 október 26-án, 16:00 órától tartja a Magyar Tudományos Akadémia Székházában.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: MTA