Mitől lesz valaki igazán boldog? A pénztől, a sikertől, az egészségtől, a jó génektől vagy attól, hogy megtalálja azt a munkát, amelyben kiteljesedhet? A kérdésre rengeteg válasz született már. A boldogságot nehéz egyetlen tényezőre visszavezetni, ráadásul az is változhat az élet során, hogy éppen mitől érezzük jól magunkat.
20 évvel ezelőtt még egészen más képet mutattak a boldogságról és az élettel való elégedettségről szóló felmérések. A fiatalok általában jobban érezték magukat, míg a középkorúak küzdöttek leginkább a munka, a család, a gyereknevelés és más élethelyzeti terhek miatt. Egy, a Harvardon végzett kutatás azonban azt találta, hogy ez a minta mára látványosan megfordult: a 18–25 évesek számoltak be a legalacsonyabb jóllétről valamennyi vizsgált korcsoport közül.
Sok ember ingerlékenyebbé, türelmetlenebbé válik a korral. De vajon miért?
Van, aki egy zsúfolt rendezvényen érzi magát elemében, míg más már a gondolatától is elfárad, hogy idegenekkel kelljen beszélgetnie. Ha valaki nem szeret emberek közé menni, abból sokan hajlamosak arra következtetni, hogy félénk, magányos vagy éppen barátságtalan. A valóság azonban jóval összetettebb.
Albert Einstein nemcsak a fizikáról gondolkodott egészen másképp, hanem arról is, hogyan működik az emberi elme.
A magány nemcsak akkor jelenhet meg, amikor valaki egyedül él vagy kevés ember veszi körül.
A szülők szerint a kórházban fekvő gyerekeket nemcsak a fájdalom viseli meg, hanem a magány és a barátoktól való elszakadás szinte ugyanekkora terhet jelent számukra.
Ön is érezte már, hogy egy nehéz munkanap után a kutyája közelsége többet ér bármilyen pihenésnél? Mi az a pillanat, amikor a legjobban érzi ezt a különleges kapcsolatot?