Az infektológus főorvos elmondta, kinek és mikor érdemes szedni a Pfizer covid elleni gyógyszerét.
A koronavírus-fertőzés után ellenanyag termelődik a szervezetben, amely 6 hónapig kimutatható. Egy januári kutatás szerint szerint sokakban megtalálható.
A Pfizer és a Molnupiravir koronavírus elleni gyógyszerek hatásosnak bizonyult az omikronnal szemben, ugyanakkor mellékhatásaik is lehetnek.
Azt már tudjuk, hogy néhány jellemző tünet hamar jelzi, ha az omikron fertőzte meg. De most az is kiderült, hogy az egyik omikron tünet sokaknál még gyógyulást követően is jelentkezik.
Az omikron új, még fertőzőbb változata egyre jobban terjed. Jelenleg ezeket tudjuk róla.
Pónya Sára sífutónak is elkapta a koronavírust. A sportoló csak a szükséges negatív tesztek után csatlakozhat a magyar olimpiai csapathoz.
Egyre több olyan eset lehet a közeljövőben, hogy a szervezetnek a koronavírus mellett egy másik fertőzéssel, például az influenzával is meg kell küzdenie.
Érdemes tudnunk róla, de a szakember szerint félni nem kell az omikron alvariánsoktól.