Kozmetikumok összetevői közt válogattunk. Az egyes hatóanyagok értelmezéséhez Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikusának segítségét kértük.
A Magyar Reumabetegek Egyesülete 2013. augusztus 31-én, szombaton útjára indítja a RAgadj Ecsetet! című országjáró kampányát. A betegek a következő hónapban nyolc városban festik meg egy rekordméretű képeslap darabjait, amelyet a kampány végén összeállítunk és valóban postára is adunk. Az első részlet most szombaton, a Millenárison készül el.
Az Európai Tanács által működtetett Eurostat Magyarországra vonatkozó adata szerint a 100 ezer főre jutó daganatos megbetegedések és a rákból eredő halálesetek száma a legkirívóbb a kontinensünkön. Évente vastag- és végbélrákban 9000 honfitársunk betegszik meg, ehhez 5000 haláleset köthető - írta dr. Szegő László, az emésztőszervi daganatos betegekért létrejött Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke a Figyelő című hetilapban.
Az átlagos brit apának két gyereke van, 28 éves az első születésekor, 19 óra 47 perckor kezd tévét nézni, 10 óra 51 perckor tér nyugovóra és hetente tízszer viccelődik...
Kezelhető problémának nevezte az aflatoxin-szennyezettséget a Nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság igazgatója pénteken Bonyhádon, a XVII. országos agrárfórumon.
Az idős emberek napi kakaóivással elősegíthetik az egészséges agyműködést - állította egy új tanulmány. A kutatók azt fedezték fel hatvan idős, nem demenciás ember vizsgálatakor, hogy napi két csésze kakaó fogyasztása javította az agy vérellátását azoknál, akiknél a kutatást megelőzően agyi keringési zavarokat tártak fel.
Indul a parlagfűpollen-szezon, két héten belül az ország egész területén megkezdődik a virágzás - hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken.
E héten jellemző pollenek: gombák, csalánfélék.