Ezeket látta már?

A gyerekkori kialvatlanság ártalmas!

Vizsgálat
2012. január 07. 11:03
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

A Colorado-Boulder Egyetem kutatói által készített tanulmány – amely a Journal of Sleep Research című szaklapban lesz olvasható - arra hívja fel a figyelmet, hogy a kisgyermekek napközbeni alvása jóval fontosabb, mint azt egyes szülők gondolnák, azok a totyogó korúak ugyanis, akiknek kimarad a napközbeni szunyókálás, örömtelenebbek, kevesebb érdeklődést mutatnak és nehezebben küzdenek meg bizonyos feladatokkal.

Az Egyetem docense, Monique LeBourgeois professzor, aki a kutatást is vezette, beszámolt róla, hogy a fenti tünetek már akár egy napi alváskimaradás esetén is jelentkezhetnek, sőt a fáradt gyerekek arckifejezései is megváltoznak: kevésbé pozitívan reagálnak az izgalmas, és jóval negatívabban a frusztráló helyzetekre. A professzor hangsúlyozta, hogy az elegendő alvás épp olyan fontos egy kisgyerek életében, mint a kiegyensúlyozott táplálkozás.

kisgyerek-olvas-d0000118339f19669c674

Forrás: Napidoktor


A vizsgálat során a szakemberek kamerával rögzítették a gyerekek arckifejezéseit, miközben korosztályuknak való kirakósokat kellett összerakniuk, melyek közül az egyiknek minden darabja megvolt, a másikba azonban oda nem illő darabokat is kevertek.

A kísérlet során kiderült, hogy a kialvatlan gyerekek 34 százalékkal kevesebb pozitív érzelmet mutattak a sikeresen kirakható puzzle összeállítása során, és 31 százalékkal több negatív érzelmet a megoldhatatlan kirakóssal való szembesülés során. Emellett a zavarodottság érzése is 39 százalékkal alacsonyabb volt ezeknél a gyerekeknél a második kirakós megoldása közben, ami pedig a kipihent gyerekeket arra ösztönözte, hogy kérjenek segítséget valakitől a feladathoz.

LeBourgeois hangsúlyozta, hogy a kialvatlanság később mind az óvodai vagy iskolai, mind a családi életre negatív hatással lehet, hiszen egy fáradt gyerek nem tud megfelelő módon teljesíteni, nem képes együttműködni sem a társaival, sem a nevelőivel, sem a szüleivel, negatív viselkedése pedig környezetéből is negatív reakciókat fog kiváltani.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: Medipress
# alvászavar # gyermekbetegség # gyermeknevelés

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés