Az onkológus sokáig nem aggódott a nyakán lévő csomó miatt – aztán kiderült, limfómája van

Jacek Jassem professzor több mint négy évtizeden át kezelt daganatos betegeket, majd egy nyakán tapintható csomó és a mellkasában felfedezett nagy elváltozás miatt neki is szembe kellett néznie a diagnózissal: limfómája van.

Az onkológus professzor pontosan emlékszik arra a napra, amikor orvosból beteg lett: több mint 42 éve foglalkozik daganatos betegekkel, azon a bizonyos napon azonban ő maga is közéjük került.

A diagnózishoz vezető történet egy látszólag hétköznapi tünettel kezdődött. A nyakán már évek óta megnagyobbodott nyirokcsomók voltak, amelyek kezdetben nem mutattak riasztó változást. Végül a lánya – aki szintén orvos – kérdezett rá, nem kellene-e valamit tenni ezekkel.

A nyakán lévő csomó sokáig nem tűnt veszélyesnek

A professzor helyzete azért különös, mert orvosként mindig arra biztatta az embereket, hogy figyeljenek testük szokatlan jelzéseire. Saját esetében azonban nem arról volt szó, hogy egyszerűen nem törődött volna az elváltozással. Ultrahangvizsgálatra is elment, az eredmények alapján pedig a nyirokcsomók reaktívnak látszottak.

Ez általában azt jelenti, hogy a nyirokcsomó valamilyen ingerre, például a szervezetben zajló fertőzésre vagy gyulladásos folyamatra válaszol. Ráadásul a csomók egy ideig nem növekedtek, és más figyelmeztető panasz sem jelentkezett mellettük. A professzor ezért csak akkor kezdeményezett további vizsgálatokat, amikor észrevette, hogy változni, növekedni kezdtek.

A története jól mutatja, miért nem kell minden tapintható nyirokcsomó miatt azonnal rosszindulatú betegségre gondolni, ugyanakkor azt is, miért fontos követni az elváltozások alakulását.

A mellkasi CT először tüdőrák gyanúját vetette fel

A legnagyobb megrázkódtatást nem maga a végleges diagnózis, hanem az azt megelőző mellkasi CT-vizsgálat okozta. A felvételen nagy daganatos képlet látszott a jobb tüdőkapu területén, emellett számos megnagyobbodott nyirokcsomót is találtak.

Az onkológus először úgy vélte, előrehaladott tüdőrákja lehet. Szakemberként pontosan tisztában volt azzal, hogy ilyen helyzetben korlátozottak lehetnek a túlélési esélyek. Néhány nappal később azonban kiderült, hogy nem tüdődaganatról, hanem limfómáról van szó.

- Egy pillanatra azt hittem, előrehaladott tüdőrákról van szó – idézte fel később. A limfóma diagnózisát ezért a betegség súlyossága ellenére bizonyos megkönnyebbüléssel fogadta: tudta, hogy komoly állapotról van szó, de azt is, hogy a kezelés esélyt kínálhat számára.

Nem érzett lázadást vagy igazságtalanságot. Úgy fogalmazott, a rák „nagyon demokratikus betegség”: attól, hogy valaki onkológus professzor, még nem kap mentességet alóla.

Mikor érdemes megmutatni a megnagyobbodott nyirokcsomót?

A nyirokcsomók duzzanata gyakori jelenség, és a legtöbbször fertőzés áll a hátterében. Önmagában tehát egy csomó kitapintása még nem jelenti azt, hogy az érintettnek limfómája vagy más rosszindulatú betegsége van.

Orvosi vizsgálatra azonban szükség lehet, ha a megnagyobbodás tartósan megmarad, a csomó növekedni kezd, keménnyé válik, nem fáj, vagy egyszerre több testtájon is megjelenik. Jassem professzor szerint nem az a cél, hogy valaki minden duzzadt nyirokcsomótól megrémüljön, hanem az, hogy ne hagyja figyelmen kívül a tartósan fennálló vagy megváltozó elváltozásokat.

A limfóma a nyirokrendszer rosszindulatú megbetegedése. Nem feltétlenül marad egyetlen szerv határain belül, mivel a limfociták az egész szervezetben jelen vannak. A betegség ezért a nyirokcsomók mellett a lépet, a csontvelőt és más szerveket is érintheti.

Onkológusként sem akarta saját magát kezelni

Sokan a diagnózis után azonnal az interneten keresnek adatokat a betegségükről, a kezelési lehetőségekről és a várható kilátásokról. Jassem professzor tudatosan más utat választott. Bár onkológusként széles körű szakmai ismeretekkel rendelkezett, a nyirokrendszeri daganatok elsősorban a hematológia területéhez tartoznak.

Nem akart túlélési görbéket tanulmányozni, prognosztikai tényezőket elemezni vagy százalékok formájában kiszámítani a saját esélyeit. Elfogadta, hogy most beteg, és a kezelés irányítását az adott szakterületen jártas kollégákra bízta. Értette állapota komolyságát, de nem akart egyszerre páciens és saját kezelőorvosa lenni.

Ezt ugyanakkor nem tekintette mindenki számára követendő szabálynak. Vannak betegek, akik csak a legszükségesebb tudnivalókra kíváncsiak, míg mások minden részletet ismerni szeretnének. Az orvos feladata, hogy ehhez alkalmazkodjon, érthető tájékoztatást adjon, és segítsen a megalapozott döntések meghozatalában.

Nem próbált erősnek látszani

A diagnózist követően a professzor rögtön pszichológiai segítséget kért. Nem érezte úgy, hogy hősnek kell mutatkoznia, vagy szakemberként egyedül kellene megbirkóznia a félelmével.

Már jóval saját betegsége előtt fontosnak tartotta a lelki támogatást: amikor 1990-ben átvette klinikája vezetését, az első döntései között szerepelt egy pszichológus alkalmazása. Betegként azonban még világosabban felismerte, milyen nagy szükség lehet erre.

A súlyos betegségtől való félelem természetes reakció. Nem szégyellni vagy letagadni kell, hanem lehetőséget teremteni arra, hogy az érintett beszélhessen róla. A professzor szerint az okozza az igazi nehézséget, ha a beteg teljesen magára marad a szorongásával.

A kemoterápia komoly megpróbáltatást jelentett

Jassem professzor intenzív kezelésen esett át, amelyet számos mellékhatás kísért. Kihullott a haja, jelentősen legyengült, megváltozott az ízérzékelése, vérszegénység és szédülés alakult ki nála. Alvászavarral, izzadással, később pedig idegkárosodásból eredő neuropátiás panaszokkal is meg kellett küzdenie.

Nem próbálta könnyűnek beállítani ezt az időszakot. Voltak napok, amikor kifejezetten rosszul érezte magát, mégis tudta, hogy a terápia ad lehetőséget a gyógyulásra.

Tapasztalatai alapján érthetőnek tartja, ha valaki tart a kemoterápiától. A félelem azonban nem foszthatja meg a beteget a bizonyítottan hatékony kezelés esélyétől. Arra is határozottan figyelmeztetett, hogy az úgynevezett alternatív gyógyászat nem helyettesíti a szakmailag igazolt daganatellenes terápiákat.

Betegként értette meg igazán, mit jelent elveszíteni a kontrollt

Több mint negyven év onkológiai munka után Jassem professzor úgy gondolta, jól ismeri a betegek helyzetét. Amikor azonban ő került a másik oldalra, több olyan terhet is közvetlenül megtapasztalt, amelyet korábban elsősorban orvosi szemszögből látott.

A daganatos betegség jelentősen csökkentheti az ember saját élete felett érzett kontrollját. A hétköznapokat egyszer csak a vizsgálatok, az eredményekre való várakozás, a kezelések és a mellékhatások határozzák meg. Mindez még annak is nehéz, aki szakmai tudása révén pontosan érti, mi történik vele.

Betegként az empátia jelentőségét is erősebben érzékelte. Egy kedves mondat, a világos magyarázat vagy annak tudata, hogy a kezelőorvos valóban figyel rá, nem puszta udvariasság, hanem a biztonságérzet egyik alapja.

Azt is felismerte, hogy a terápia terhe nem merül ki a gyógyszerek beadásában. Az érintettnek a mindennapjait is a betegsége köré kell szerveznie: időpontokra jár, leletekre vár, gyógyszereket szed, figyeli a mellékhatásokat, és közben megpróbálja fenntartani korábbi életének legalább egy részét. Miközben az orvos elsősorban a kezelés eredményességét nézi, a beteg naponta viseli annak fizikai és lelki árát.

Naplójából végül könyv született

A professzor eredetileg nem készült arra, hogy nyilvánosságra hozza tapasztalatait. A diagnózis hírére azonban több száz telefonhívást, üzenetet és e-mailt kapott. Mivel képtelen volt mindenkinek külön beszámolni az állapotáról, feljegyzéseket kezdett írni a betegség egyes szakaszairól, majd elküldte azokat családtagjainak, barátainak és ismerőseinek.

Környezete biztatására a feljegyzésekből később könyv született. A végső döntést az segítette, hogy korábbi nyilvános megszólalásai után betegek és hozzátartozók keresték meg: azt írták neki, története erőt és reményt adott számukra.

Nem akart betegségéről ismert hírességgé válni. Inkább őszintén szerette volna megmutatni, milyen érzés, amikor egy orvos hirtelen betegként találja magát ugyanabban a rendszerben, amelyben korábban gyógyítóként dolgozott.

Nem akarta, hogy a rák suttogások tárgya legyen

A rákot évszázadokon át szinte automatikusan a halállal azonosították, és ez a kép mélyen beépült a társadalmi gondolkodásba. Bár a kezelési lehetőségek időközben jelentősen fejlődtek, a betegségről sokan ma is félve, szégyenkezve vagy kerülő kifejezésekkel beszélnek.

Jassem professzor tudatosan széles körben elmondta, hogy beteg. Nem akarta, hogy állapota találgatások és suttogások témájává váljon. Korábban is azt vallotta, hogy a rákról ugyanolyan nyíltan kell beszélni, mint bármely más betegségről, ezért úgy érezte, most neki is ehhez kell tartania magát.

A daganatos betegségeket nem szabad elbagatellizálni, de démonizálni sem. Egyre több rosszindulatú kórkép gyógyítható, más esetekben pedig hosszú időn keresztül ellenőrzés alatt tartható.

Betegsége után már nem halasztja el az életet

A professzor egész életében rendkívül sokat dolgozott, miközben számos örömteli programot későbbre halasztott. Betegsége után átrendezte a fontossági sorrendet. Továbbra is intenzíven dolgozik, de ha az unokái erdei sétára hívják, már nem teszi félre a meghívást egy újabb feladat kedvéért.

Feleségével gyakrabban szánnak időt a közös vacsorákra és vasárnapi reggelikre, operába járnak és utaznak. A professzor ismét rendszeresen sportol, visszatért a hegyi túrázáshoz, és még az ejtőernyőzést is kipróbálta.

Úgy érzi, a sorstól kapott még időt, ezért nem szeretné többé határozatlan időre elnapolni mindazt, ami valóban fontos számára.

Ezt üzente azoknak, akik most kaptak diagnózist

Jassem professzor szerint a daganatos betegségnek nem kell elnyelnie az ember teljes személyiségét és életét. A lehetőségekhez mérten érdemes megtartani a megszokott mindennapokból mindazt, ami örömet, biztonságot vagy kapaszkodót ad.

Nem tanácsos egyszerre fejben végigélni az egész betegséget sem. Könnyebb lehet mindig a következő konkrét feladatra összpontosítani: a soron következő vizsgálatra, az orvosi döntésre vagy a kezelés következő szakaszára.

Legalább ilyen fontos, hogy az érintett ne maradjon egyedül. A család, a barátok, a kezelőcsapat és szükség esetén a pszichológus támogatása egyaránt segíthet a bizonytalanság elviselésében.

- Tudtam, hogy a helyzet komoly, de azt is tudtam, hogy van esélyem – foglalta össze saját hozzáállását a professzor. Az ő feladata az volt, hogy ezt az esélyt megragadja: elfogadja a kezelést, segítséget kérjen, amikor szüksége van rá, és lépésről lépésre végigmenjen az előtte álló úton.

Figyelmébe ajánljuk

Túl fiatalnak tartották a mellrákhoz – 26 évesen derült ki, hogy a daganat már a nyirokcsomóit is elérte

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!