Ezeket látta már?

Internetes segítséggel jobban alszanak a kicsik?

2011.07.09. Módosítva: 2015.11.04.

Egy, a Sleep című szaklapban megjelent közlemény szerint internet segítségével javíthatóak a kisgyerekek alvási szokásaik. Így indirekt módon az édesanyák alvása, kedve is javulhat, sőt akár kiegyensúlyozottabbaká is válhatnak. A szülők személyre szabott, egyéni viselkedésen alapuló tanácsokat kaphatnak.

A kisgyerekek és csecsemők alvása jelentősen javult az internet segítségét igénybe vevő csoportban. Az éjszakai ébredések száma és ideje több, mint 50 százalékkal csökkent, a folyamatos alvás ideje viszont több mint 2 órával nőtt. A gyerekek gyorsabban elaludtak, és többet is aludtak éjszakánként. Az édesanyák is jobban aludtak ebben a csoportban, kevésbé voltak feszültek, depressziósak, fáradtak, kisebb volt a zűrzavar körülöttük. A kontroll csoportban viszont csak kis mértékben javult az értékek.

Internetes segítséggel jobban alszanak a kicsik?

"Tudtuk, hogy kis változtatásokkal drámai módon megváltozik a gyerekek éjszakai alvása, mégis meglepődtünk azon, milyen gyorsan értünk el javulást", magyarázza az első szerző, Dr. Jodi A. Mindell, a Philadelphiai Gyermekkórház professzora. "Egy hét elteltével a gyerekek és szüleik jobban aludtak, ráadásul a helyzet tovább javult a második hét során".

A három hétig tartó vizsgálatok során 264 édesanyát és gyermekeiket vizsgálták 6-tól 36 hónapos korukig. Véletlenszerűen két csoportra osztották őket. Az első héten minden család változatlanul él, ám a második és harmadik héten az egyik csoportban személyre szabott tanácsokat követtek. Minden édesanya hetente internetes kérdőíveket töltött ki. Saját otthoni számítógépeiket használták.

Gyerekeikről meg kellett állapítaniuk, hogy "kiváló-jó-illetve rossz alvók-e"-és alvással kapcsolatos tanácsokat kaptak. Lefekvési rituálékat javasoltak, kevésbé gyorsan kellett reagálni az éjszakai ébredésekre és kerülni kellett az éjszakai etetéseket is. Az édesanyák 90 százaléka hasznosnak vélte a javaslatokat, 93 százalékuk a tanácsokat a vizsgálatok után is követte. Az éjszakai rutinnak 3 alapvető pontja volt: fürdetés, masszázs és elcsendesedés (összebújás vagy altatódal éneklése). Egy 2009-es Mindell vizsgálat szerint ez a rutin jelentősen csökkenti az alvási nehézségeket. Jelen vizsgálat szerint mindkét csoportban jelentősen javult az alvás.

Alvási nehézségek a kisgyerekek 20-30 százalékában fordulnak elő. Az internet igen hasznos és könnyen hozzáférhető segítséget nyújt a problémák leküzdésében.

Az interneten a Johnson & Johnson támogatásával a http://www.johnsonsbaby.com/sleep linken ingyen bárki hozzáférhet a programhoz.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához