Ezeket látta már?

Szponzorált tartalom

Ezek a változókori túlsúly kockázatai

A zsírszövet nemcsak tárol, hanem termel is ösztrogént, ezért a túlsúlyos hölgyeknél kevésbé drasztikusan csökken az ösztrogénszint a petefészkek működésének hanyatlásával

A túlsúly egészségi kockázata mindannyiunk előtt ismert, pedig csökkentheti a menopauzás tünetek intenzitását azoknál, akik eleve súlyfelesleggel vágtak bele a változókorba. Mutatjuk, miért érdemes mégis lefogyni.

Ezért hízunk meg

A klimax idején a menstruáció elmaradása miatt megváltozik, lelassul az anyagcsere. Így történhet meg, hogy a korábban semmilyen problémát nem okozó étrendünk mellett is elkezd lerakódni rajtunk a felesleg. A változókori lelki panaszok is járhatnak megnövekedett étvággyal, illetve általános kedvetlenséggel, ami miatt inkább letáborozunk a kanapén, és egyetlen porcikánk sem kívánja a mozgást. A változókor sok nő számára egyet jelent a hízással is, ami ráadásul a plusz zsír kedvezőtlen eloszlásával, jellemzően alma típusú elhízással társul. Ilyenkor a felesleg a belső szervek körül rakódik le, ami számos krónikus betegség kialakulásának kedvez. A hasi elhízás egyebek mellett egyes nőgyógyászati tumorok és a mellrák előfordulásának a gyakoriságát is megnöveli.

Túlsúlyosan más lehet a menopauza

A zsírszövet nemcsak tárol, hanem termel is ösztrogént, ezért a túlsúlyos hölgyeknél kevésbé drasztikusan csökken az ösztrogénszint a petefészkek működésének hanyatlásával. Emiatt a klimaxos panaszok is fokozatosan, esetleg később jelenhetnek meg náluk.

Ezért veszélyes túlsúllyal belépni a változókorba

Mindez azonban nem mérsékeli a túlsúly egészségi kockázatait. Kimutathatóan magasabb az ösztrogénfüggő mellrák kockázata azoknál, akik túlsúllyal mennek bele a változókorba.

Ezért kell járnunk a vizsgálatokra

Magyarországon a tüdő- és vastagbélrák után a harmadik leggyakoribb daganatos betegség a mellrák. Ennek ellenére a legveszélyeztetettebb korosztályba tartozó magyar nők közül csupán 10-ből 6-an járnak el szűrésekre. Emiatt sokszor csak későn fedezik fel az elváltozást. Pedig a korai stádiumban diagnosztizált mellrák csaknem teljesen gyógyítható, és sok esetben az emlőket is meg tudják menteni az orvosok.

Ennyit kell fogynunk a rizikó csökkentéséhez

A posztmenopauzális mellrák rizikója akár a harmadával is csökkenthető, ha rászánjuk magunkat a fogyásra. Egy amerikai vizsgálat szerint azoknál, akik 2,0-4,5 kg-nyit fogytak, 18 százalékkal csökkent a melldaganat rizikója, míg a 4,5-9,0 kg közötti testtömegcsökkenés már 25 százalékkal redukálta a kockázatot. A 9,0 kg-nál több fogyás 32 százalékkal tette ritkábbá a mellrák előfordulását. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy a fogyás csak fél siker: csak akkor csökken tartósan a rizikó, ha a fogyás utáni súlyunkat legalább öt éven át meg tudjuk tartani. Ebben nagy segítség a rendszeres és intenzív testmozgás. A futás vagy a biciklizés ugyanis 10 százalékkal csökkenti a menopauza utáni emlőrák kockázatát a fizikailag kevésbé aktív nőkéhez képest.

Ezt tegyük, ha lecsapnak a klimaxos tünetek

Ha az egészséges vagy éppen alacsony testsúlyunk miatt erősen sújtanak minket a klimaxos tünetek, ne essünk kétségbe! A hormonterápiák, a testmozgás és az egészséges életmód mellett gyógynövénykivonatot tartalmazó, biztonságos és hormonmentes gyógyszereket is találunk a patikák polcain.

Forrás: Phytotec Hungária
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához